A szigetcsoport Magyarországról nézve eléggé a világ végén van. Ám ha érdekel az egzotikus természet, megéri a fáradságot (és költséget). Én hosszabb latin-amerikai utam során iktattam be a szigeteket. Ecuadorból repültem oda, mint mindenki más. Van ugyan hajójárat is, de ezer kilométert utazni időigényes és unalmas.

Régen 100 ezer főben korlátozta az ecuadori kormány a szigetet felkereső turisták számát, hogy minél kevesebb környezeti terhelés keletkezzen az óceán közepén lévő szigeteken. Mára győzött a profitéhség és jelentősen enyhítettek a korlátozáson. Ha utazási csomagot vásárolsz helyben, az ecuadori fővárosból odarepítenek, és a szállás a kiválasztott hajón van teljes ellátással. A program része, hogy elvisznek 4-5 szigetre, minden napra másik jut. Folyamatosan velünk volt egy biológus-idegenvezető, aki szigetről-szigetre vezetett és a lehető legrészletesebben, de közérthetően értelmezte a látnivalókat a lakatlan szigeteken.

Teknősök százával

Mindegyik szigetnek megvan a maga karaktere. Nekem a legjobban az egyik, óriásteknősök által lakott sziget jött be. Előző este bizalmatlanul faggattam az idegenvezetőt a szálláshajón, vajon biztosan lesznek-e óriásteknősök. Először még tárgyszerűen válaszolt, hogy igen, persze. Egy szavát sem hittem és csak nyomultam, hogy hátha elbújnak. Amikor negyedjére feszegettem a kérdést, az egyébként végtelenül türelmes tudóska kissé kizökkent nyugalmából. Másnap értettem meg, hogy miért. Csak azon az egy szigeten ahol kikötöttünk,  hemzsegtek az óriásteknősök. Több százat láttam én is. A páncélosok 50-60 kilóra megnőnek és igen ostobák, de szeretnivalók. Semmi természetes ellenség nem zavarja őket abban, hogy egész nap csak egyenek. Érzékszerveik igen tompák, alig látnak, gyenge a hallásuk és szaglásuk. Hiába, a túléléshez nincs szükségük kifinomult érzékszervekre.

Az sem zavarta az egyiket, hogy miközben legelt, elé hasaltam a fűben. Kb. 30 cm közelre legelte magát, aztán én adtam fel a „párbajt” és felálltam.

Megérinteni, megsimogatni szigorú büntetés terhe mellett tilos minden állatot. Azért óriásteknős ügyben láttam kivételt, de az kényszerhelyzet volt. A kiépített, de szűk aszfaltozott út közepén szunyókált egy kétéltű, elállva a busz útját. Kb. tíz perc után a sofőr leállította a motort és elkezdődött a kilátástalan várakozás. Az igen lassú jószágnak 2-3 percbe tellett volna, hogy keresztülmenjen az úton, de esze ágában sem volt mozdulni. Kiderült, hogy néha órákat ilyen tetszhalotti állapotban szundít. Mivel tovább kellett menni a hajó indulásához, félretéve minden állat-nem-megfogási tabut, a sofőr és az idegenvezető megemelte az 50-60 kilós példányt és belehuppantották a fűbe.

Több szigeten is vannak iguana kolóniák. Az ijesztőnek tűnő hüllők jobban félnek az embertől, mint mi tőlük. Azonnal vízbe vetik magukat, ha közelítesz hozzájuk. Feltéve, hogy kellő mennyiségű meleget akkumulált a testük ahhoz, hogy mozogni tudjanak. Reggel még szinte mozgásképtelenek, de ha felmelegszik a vérük, fürgén a tengerbe ugranak.

Kis tudományos(kodó) információ: Darwin a szigeteken járva figyelte meg, hogy a különböző, egymástól távolabbi szigeteken miként módosult a pintyek csőre és a teknősök páncéljának mintázata. Hipp-hopp, máris kész az evolúciós elmélet. Ez persze túlzás így, de a tudós itt-tartózkodása alatt tett megfigyelései valóban alapokkal szolgáltak az elmélethez.

Élet az óceánban

Van ám vízi világ is a szigetek körül! Az óceán ugyan hosszabb fürdésre nem alkalmas, mert a Humbold-áramlat a Déli-sarkkörtől egészen idáig hozza a hideg áramlatot. Mivel sok tápanyagot szállít, imádják a körülményeket a fókák. Felejthetetlen élmény volt, ahogy a fókák körbevettek és együtt úszhattam velük. Az egyik a víz alatt még a szemembe is bámult. Mintha azt kérdezte volna: „Helló, tesó, hát te mi járatban?”

Nyersebb dolgot is láttam az egyik partszakaszon. Az éppen megszületett fókabébi az anyja mellett heverészett. Pár méterre tőlük egy sólyomféle ragadozó madár ült türelmesen. A vezetőnk elmondta, hogy a madár arra vár, hogy megszülessen a méhlepény, ami remek préda számára. Türelme általában véges, ha nincs eredmény egy-két órán belül, akkor elragadja az újszülöttet. Persze szerettük volna elzavarni a ragadozó madarat, de ezt az idegenvezető nem engedte. Az ökológiai egyensúlyba nem avatkozhat bele ember. Próbálják a természetet eredeti formájában konzerválni, illetve hagyják, hogy a természetes folyamatok a saját útjukon haladjanak tovább. Csak drukkolni tudtunk, hogy az aranyos fókabébi megmeneküljön!

A szigeteken tett kirándulásom előtt nem sejtettem, hogy a pingvinek élettere egészen az Egyenlítőig terjed. A Galapagos-szigeteken ezrével élnek, kedvelik a Humboldt-áramlatot, ami hideg és táplálékban gazdag. Mivel a természeti körülmények az Arktiszhoz képest kedvezőek, elegendő kicsire nőni, a viszonylag vékony zsírréteg megfelelő védelem az óceán vizében. A partról sokáig szemmel tudod őket követni, amint boszorkányos fordulékonysággal ejtik el a halakat a kristálytiszta vízben.

A szigetek között rutinszerűen közlekedő hajókon mindent megkapsz, ami ahhoz kell, hogy élvezd a Galapagos-szigetek felfedezését. Komfort, kényelem, békés hullámok. A személyzet kedves. A kapitány és a legénység a búcsúpartira díszruhába vágta magát, ilyen szempontból kissé kényelmetlenül éreztük magunkat a sportos viseletben. A legaranyosabb az volt, hogy még tortát is sütöttek nekünk és ügyesen kicicomázták.

Több hónapos ázsiai utazásom egyik csúcspontja volt a Khao Sok Nemzeti Park. Thaiföldön sok nemzeti park van, de ilyen lenyűgöző trópusi dzsungelt máshol nem találsz az egész országban.

A park központja busszal is megközelíthető, ez alkalommal gyűjtőtaxit választottam. Meg is bántam, mert olyan vadul száguldozó sofőrt fogtunk ki, úgy éreztem, a dzsungelben rám váró kalandok izgalmai messze elmaradnak majd ettől a feszkótól.

Szállás a dzsungel közepén

A park bejáratánál kis település épült ki, ahol szállások, vendéglők és élelmiszerboltok találhatók. A falu szélén szálltam meg, mert innen indulnak a túraútvonalak. A dzsungelszálláson a központi épület kivételével minden ház cölöpökön áll, fapallókon közlekedsz, miközben alattad hullámzik a dzsungel. A házikók egyszerűek, de kényelmesek: hálószoba, fürdőszoba, terasz. A teraszról reggelente bámulod a dzsungel fölött felkelő Napot, és hallgatod a dzsungel hangjait. Totális béke, és szabadság, ezt érzed.

Az első kávét kortyolgatva elköszöntem kedves gekkó barátaimtól, akikkel a szálláson osztoztam, majd bevettem magamat a faluközpontba. Pár méter után belebotlottam egy túraszervező cégbe, és lefoglaltam egy kétnapos dzsungeltúrát.

Irány a dzsungel!

Másnap korán reggel indult a túra. Hat fős kis csapatunkat Adil vezette, aki úgy ismerte a dzsungelt, mint a tenyerét. A sátrakat, élelmet a túravezetők cipelték, mi csak a személyes holminkat vittük, így persze könnyű volt a menetelés.

Az út elején a bambuszerdőn áthaladva önfeledten beszélgettünk mindaddig, amíg Adil hirtelen meg nem állt, és kezével csendre intett bennünket. Csak egy szót ejtett ki a száján, amit inkább csak leolvasni tudtunk: elefánt! Kézjelekkel utasított, hogy meg se mozduljunk.

A vadelefántok veszélyesek, és ha támadnak, nincs menekvés. Ekkor már mi is hallottuk a csörtetést, és nem hogy megmozdulni, levegőt venni is alig mertünk. Az izgalom csak fokozódott, amikor Adil elővette a riasztópisztolyát. Óvatosan körbe kémleltem, vajon hova meneküljünk, ha rosszra fordul a helyzet, de az áthatolhatatlan bambuszerdőn kívül egyáltalán nem volt más. Ekkor vezetőnk  meggyújtotta az öngyújtóját, hogy megnézze, merről fúj a szél. Szerencsénk volt, nem felőlünk fújt, így végre kiengedtük visszafojtott lélegzetünket. Az elefánt távolodó lépteinek zajától kísérve csendben folytattuk utunkat.

Ekkor bevettük magunkat a bozótosba. Itt már nem volt könnyű gyalog-galopp a menetelés. Igaz, hogy száraz évszak volt, de hegynek felfelé kaptatva ez a páratartalom így is magasabb, mint ami kényelmesnek mondható. Az ösvény folyó partján vezetett felfelé, mint kiderült, egy vízesés tetejére.

Az alacsony vízállást kihasználva a mederben fekvő köveken jutottunk át a túlpartra. Épp időben, hogy még sötétedés előtt sátrat verjünk. Ezen a szélességi körön egész évben reggel hat körül kel a nap, és este hatkor búcsúzik.

Mire megfürödtünk a folyómeder kis medencéjében, már éreztük a vacsora ínycsiklandozó illatát. Körbe ültük a tábortüzet, és figyeltük, hogyan készül a bambusznádban sült rizs. Pörgött a csirkenyárs. Minden finom volt, de a bambuszban sült rizs mindent vitt!

Éjszakai dzsungeltúra

Jóllakottan vonultunk a sátrainkba, bár a dzsungel körülöttünk még nagyon is ébren volt. Már majdnem álomba merültem, amikor Adil bevilágított a sátorba, éjszakai túrára invitált. Tettünk egy nagy kört a tábor környékén, de nagyobb állatot nem láttunk. Az apróbb-nagyobb pókok, skorpiók végezték dolgukat, szerencsére nem velünk.

Van valami borzongató az éjszakai dzsungelben, izgalmas, és mégis természetes. A zsigereidben érzed, hogy te is ennek a vad világnak a része vagy. Már közeledett a hajnal, amikor kiabálásra, dobolásra ébredtem. Adil és társa vadul üvöltöztek, egyértelmű volt, hogy valamit próbáltak elriasztani. Eszembe se jutott kimenni a sátorból, csak reméltem, hogy ők nyernek. Végül elült a csatazaj, és a halk beszélgetésből ítélve nem történt baj. Reggel kiderült, hogy néhány vaddisznó hatolt be a táborunkba az ételmaradékra aspirálva.

Vissza a civilizációba

A lefelé vezető út kalandosan indult, mivel az átkelési pont a folyó mélyebb szakaszán volt. Tarzanként, indákon csimpaszkodva lendültünk egyik partról a másikra. Ez a mutatvány nem mindenkinek sikerült elsőre, így nagy izgalommal, de sok nevetéssel kezdődött a nap.

A visszafelé vezető út könnyű volt. Találkoztunk kisebb kígyókkal, de Adil szerint ártalmatlanok voltak. Hát, amelyiket megfogtuk, minden bizonnyal. Óvatosan kézbe vettük, hogy a karunkra tekeredjen, aztán mindenki ment tovább a maga útján.

Estére élményekkel gazdagon értünk vissza a faluba, és már mentünk is vacsorázni az étterembe. A teraszra villogó majom szempárak bámultak be a sötétben lengedező fák lombjai közül.

Bár Krakkóba el lehet jutni Pestről repülővel is, én inkább az autót választottam. Mivel egész Szlovákiában a zólyomi kempingnél lehet a legjobb juhtúrós sztrapacskát enni, megálltam, mint mindig. Az autóút a mesés Alacsony-Tátra érintésével Rózsahegyen keresztül vezet lengyel területre.

A hegyi utakat takarítják, jól járhatóak. A Tátra havas csúcsait látva biztosan nem fogod megbánni a téli kiruccanást. Ha utiterved engedi, kitérőt tehetsz Zakopanéba, vagy egy kisebb hegyvidéki faluba, úgy fogod magad érezni, mintha mesekönyvben sétálgatnál. Ha repülővel utazol, könnyedén bejutsz Krakkó központjába autóbusszal vagy HÉV-szerű vonattal.

Dicső múlt és dinamikus jelen

Dél-Lengyelország titkos fővárosa valamikor valóban az ország közigazgatási központja volt. Évszázadokig volt királyi székhely, de ez már csak a dicső múlt. A századforduló környékén nyugat-európai mintára gyönyörű belvárost húztak fel, meghagyva számos régebbi épületet.

Nagy túlélő a lengyel nép. Nagyhatalmak érdekszférájában lavírozva fenn tudott maradni a nemzeti eszme akkor is, amikor megszűnt az államiság. Ez a mentalitás lejön a város mai hangulatából is. Dinamizmus, sok építkezés, modern városnegyedek és nagyon-nagyon sok felújítás jelzi, hogy jól mennek a dolgok. A város tömegközlekedését remekül megszervezték. Szükség is van rá, bő félmillió ember él itt, próbálják a motorizációt kiváltani buszokkal, villamosokkal.

Wawel, a királyi vár

A királyi vár, a Wawel több múzeumot és templomot tartogat számodra. Célszerű nyitásra menned, mert 11 után turista csoportok foglalják el minden zugát és szinte mozdulni sem lehet. És akkor még nem említettem a hangos beszédet. Egymást érik a vezetett csoportok, az idegenvezetők itt minden nyelven magyaráznak a turistáknak. Amerikai és francia csoportok, vagy honi nyugdíjasok egyaránt követelik a jussukat, hogy fizikailag is közel kerüljenek a lengyel történelem relikviáihoz. A Kincstár komoly légkörében láthatod a lengyel királyok államiságát szimbolizáló tárgyakat. A királyi lakosztályok természetesen dúsan aranyozott bútorokat, mázsás csillárokat és pazar szőnyegeket rejtenek.

A legnagyobb benyomást rám a reneszánsz díszudvar tette. A háromszintes, kecses oszlopokkal tarkított árkádok akár lehetnének Itáliában is. Sajnos Magyarországon kevéssé, mert a török uralom alatt nem épülhettek hasonlók.

Ha a Wawelben vagy, ne hagyd ki a székesegyházat. Kívülről úgy tűnhet, hogy kissé szedett-vedettre sikerült. Ennek az az oka, hogy több évszázadon keresztül építették, illetve bővítették. Belül kétségkívül fénypontnak számít a Zsigmond-kápolna, ami szerencsére megőrizte eredeti reneszánsz formáját. A főoltár díszes, aranytól roskadozó, barokk megjelenése kissé idegen testnek hat a nagyszerű, égbe törő gótikus oszlopok között. Az altemplomban lévő kripták rejtik a királyi dinasztiák csontjait, de helyet kaptak itt politikusok és hadvezérek a modern korokból is.

Ha megtelt a fejed a Wawel látnivalóival, kiváló lehetőség, hogy a bástyákról élvezd a panorámás kilátást. A vár alatt a Visztula hömpölyög és lassú folyása emlékezteti a lengyeleket dicső múltjukra.

Pápa-kultusz

II. János Pál pápa életében is óriási népszerűségnek örvendett Lengyelországban. Halála után tovább él kultusza, hiszen sokáig itt tevékenykedett bíborosként, mielőtt pápává választották. Megválasztása óriási meglepetés volt annak idején és sokan úgy gondolják, hogy ténykedése jelentősen hozzájárult a közép-kelet-európai rendszerváltáshoz. Befizethetsz olyan pár órás tematikus VIP túrákra, amelyek során megismerheted az azóta szentté avatott volt egyházfő krakkói életével.

Én a krakkói lakóházát kerestem fel. Ebben a múzeummá átalakított épületben lakott pár évig apjával. A puritán módon berendezett lakóépületben korhű képek és berendezési tárgyak vannak. A legjobb az egészben az volt, hogy a személyzet rendkívül türelmes és kedves volt. Szívesen beavattak a pápa életének kevéssé ismert részleteibe kiváló angolsággal. Ha van kedved elmenni ebbe a házba, negyedórás sétával eljutsz a Wawelből és a Visztula egyik hídján átsétálva a királyi vár panorámáját is megcsodálhatod.

Szórakozónegyed

Krakkónak is van bulinegyede, úgy hívják hogy Kazimierz. Régen zsidónegyed volt, ma viszont az éjszakai élet központja. Az esti órákban beindul az élet, akárcsak a budapesti belvárosban. Éttermek, diszkók, bárok, van itt minden! A hangulatos utcácskákban ódon hangulatú házak aljában sorakoznak a vendéglők. Ha vacsorázni szeretnél, menj időben, mert 8 után kitehetnék a „Megtelt” táblát. A lengyeleknek jól megy az utóbbi években. Virágzik a gazdaság, erős az a réteg, amelyik megengedheti magának, hogy rendszeresen vendéglőbe járjon. A turisták sem kímélik a pénztárcájukat, ha egy jó vacsoráról van szó.

Mi egy jópofa, fiatalos helyet választottunk. Ez nem csak a közönségre igaz, hanem a személyzetre is. Pedáns tisztaság, mosolygós kiszolgálás. Megkapjuk a kötelező extra mosolyt, amikor kiderül, hogy magyarok vagyunk. A mai fiatalok kevéssé foglalkoznak a lengyel-magyar közös történelmi gyökerekkel, de sokuknak kellemes élményük van Magyarországról.

A minket kiszolgáló pincérlány kérés nélkül hoz kupicányi vodkát a ház ajándékaként, még rendelés előtt. Ebből is látszik, hogy szeretetből teszi. Bevett szokás a világban, hogy a vendéglő ad egy kilépőt ajándékba, mielőtt fizetnél, hátha megnöveli ez a gesztus a borravaló adási hajlandóságot.

Spenóttal töltött palacsintát, uborkás zöldséglevest és pisztrángot választottunk. Nem tévedtünk, sőt, a spenótos palacsinta azóta meghonosodott a mi konyhánkban is.

Ha dél-olaszországi nyaralásra szánod el magad, akkor Nápoly és környéke mindig jó választás. És ha ezen a vidéken jársz, akkor szinte kötelező kirándulás Pompeii (vagy ahogy magyarítva írjuk: Pompei) városa, ami biztosan az egyik legérdekesebb látnivalója az európai kontinensnek.

Pompeii az ókori Római Birodalom egyik leggazdagabb városa volt, Nápolytól nem messze, a Vezúv vulkán tövében fekszik. Időszámításunk után 79-ban a Vezúv kitörése okozta a korabeli város végét, a vulkáni hamu és habkő maga alá temette a várost és csodálatos módon konzerválta azt. A veszély elmúlásával azonban többek fosztogatásba kezdtek az egykor gazdag település maradványainál, de lassan feledésbe merült ez is. A folyamatos régészeti munkáknak köszönhetően egyre nagyobb rész ismerhető meg az ókori város életből.

Hogyan juthatsz el Pompeiibe?

Nápolyból nagyon könnyű eljutni a városba saját szakállra, fél óránként jár közvetlen elővárosi vonat a romkerthez. Ráadásul a vonaton inkább helyiekkel találkozol majd, mert a turisták nem ezt a közlekedési formát választják, hanem befizetnek egy jóval drágább csoportos útra. Vélhetően neked sincs szükséged a tülekedésre, az egymásra várásra, az alkalmazkodásra. A nápolyi főpályaudvaron hagyományos kasszánál, vagy automatánál meg tudod venni a jegyed, elegendő annyit megjegyezned, hogy Pompeii Scavi állomásra tartasz. Ha inkább beszélgetnél egy kedves olasz pénztárossal, akkor a Parco Archeologico di Pompeiit kell emlegetned, vagy egy cetlin odacsúsztatnod, és már kapod is a HÉV-szerű vonatra a jegyed (helyjegy nem kell). Az út mintegy fél óra, ha bizonytalan vagy, hol kell leszállnod, kérdezd meg valamelyik olaszt, boldogan fog segíteni. A peronokon egyébként jól láthatóan, több helyen is szerepel a megálló neve, nehéz eltéveszteni. Visszafelé egyszerűbb dolgod lesz, mert a végállomás a nápolyi főpályaudvar.

Ne nyáron utazz Pompeiibe, persze ha teheted!

Lehetőség szerint ne a nyári időszakban menj az ókori városba, pokoli hőség lehet kora délután. Amennyiben mégis akkor mész, érdemes elindulni korán, hogy nyitásra odaérj, így, ha nem is kerülöd majd el a délutáni kánikulát, de nem a nagy tömeggel érkezel. Úgy készülj, hogy a romvárosban árnyék alig-alig van, igaz, be lehet menekülni néhány épületbe a hőség elől, de a látnivaló leginkább a városkép maga, nem pedig a belső terek.

Jól teszed, ha viszel magaddal innivalót és nem árt egy kis harapnivaló sem, persze mindent meg is vehetsz majd, de az árak csillagászatiak lesznek.

A romváros

Ne felejts el térképpel készülni, mert akkor hatékonyabban tudod birtokba venni a területet. Térképet szerezhetsz a pénztárnál is és még egy praktikus tanács: a bejárat körül nagyon sok szakképzett idegenvezető lesz, akik próbálják eladni a szolgáltatásukat. Ha beszélsz valamilyen világnyelven és igényled a szakembert, akkor nyugodtan bízd rá magad valamelyik szimpatikus vezetőre. (Magyarul persze nem tudnak és a horribilis összeget fognak mondani. Alkudni is sajnos lehetetlen, mert összebeszélnek.) A romvárosban szabadon sétálhatsz és az okosan kialakított járdákról még azt is megfigyelheted, hogy az ókori szekerek kerekei milyen nyomokat vájtak a kövezetbe.

Én sok meghökkentő dologgal szembesültem Pompeiiben. Először is a méretek. Az ókori Itália egyik nagyobb városáról van szó. A Vezúvra felkapaszkodó lankákon és az alatta elterülő síkságon kedvező feltételek voltak a mezőgazdaság számára. A település elhelyezkedése kedvezett a kereskedelemnek is, így nem csoda, hogy 20 ezer embernek adott megélhetést.

Talán a leginkább szembetűnő, hogy úgy a 2000 évvel ezelőtti római városépítők igazából tudták a dolgukat. Mai mérnököket megszégyenítő várost húztak fel. Sakktábla szerű elrendezésű utcák, jól elgondolt közösségi terek és kereskedelmi központ. Szépen megmaradtak az egyes elárusító standok is, lehet látni például az ételkifőzdék berendezését edénytárolóit.

A 20 ezer fő befogadására képes Amphiteatrum gondoskodott a szórakoztatásról, akárcsak a klasszikus elrendezésű és jó akusztikájú nagyszínház. Ha gyönyörű mozaikokat akarsz látni, ki ne hagyd a Vettius Házat! itt látni fogod, hogy az egyébként is gazdag város arisztokráciája hogyan élt akkoriban. Ugyancsak gyönyörű és látványos a Misztériumok Háza, ahol színpompás freskók várnak rád. Mókás látni, hogy az egykori városlakók közös pottyantókban könnyítettek magukon. A higiénia alapelv volt az ókori Rómában, az egész birodalom tele volt városi fürdőkkel, természetesen Pompeii is rendelkezett ilyennel. A rómaiak felépítették a város víz- és csatornarendszerét, működött a közvilágítás is.

A romváros több pontjáról jól látható egy kis hegyecske, ez maga a Vezúv. Hihetetlennek tűnik, hogy a kedves kis vulkáni csúcsból akkora mennyiségű törmelék, por és láva folyt ki, ami több méter magasan betemette a virágzó várost. A tragédiának a korabeli történetíró szerint voltak előjelei, morgott a föld és gázok törtek elő a vulkán kráteréből. Mivel sokan ezt komolyan vették, így el tudtak menekülni a katasztrófa elől, sok emberre viszont álmában zúdult a láva. Teljes emberi alakok kerültek ki megkövesedve az ásatások során. Sokakat olyan alakban látni, amelyeket az ásatások során öntöttek ki gipszből, némelyek arcán még az érzelmek is megmutatkoznak.

Mit érdemes meglátogatnod ezen a napon?

Feljebb már említettem pár helyszínt, amit érdemes meglátogatnod, de összeírtam a legfontosabb látnivalókat, amiket véleményem szerint nem szabad kihagynod.

1. Fórum (Forum)

A római város főterét, a Forumot, oszlopsorok veszik körül, innen indulnak a különböző városrészekbe vezető utak. A Forum környékén főként kereskedelmi helyeket, szentélyeket és templomokat találsz: a Lares-szentélyt; Vespasianus templomát; a gyapjú árusító csarnokot; és a Kúriát, ahol a városi tanács ülésezett.

2. Színház (Teatro Grande)

A lejtős talajba épített Teatro Grande (Nagy Színház) jelenleg 5000 néző befogadására alkalmas, és nyáron műsorokat is láthatsz itt. Érdemes felmásznod a felső sorba, az egyik legszebb kilátás innen tárul a szemed elé az egykori városra és a Vezúvra.

3. Ízisz temploma (Tempio di Iside)

A Tempio di Iside, Ízisz templomát, egy egyiptomi istennőnek szenteltek a helyiek. A templomot a Krisztus előtti második században emelték, majd egy földrengés során elpusztult, de újjáépítették a Vezúv kitörése előtt úgy 10 évvel. A templomot körülvevő oszlopcsarnok egyik helyén még Stendhal francia regényíró kézjegyét is felismerheted 1817-ből.

4. Terme Stabiane

Ahogy már említettem a fürdők kiemelt szerepet játszottak a rómaiak életében. Nem csak egészségügyi okokból, hanem itt folytak a legfontosabb beszélgetések, gazdasági, kereskedelmi ügyletek is. Na, meg sokszor a szexre is itt került sor. A Terme Stabiane Pompeii legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt fürdője. A bejárat az oszlopos palotába vezet, balra egy úszómedence; a jobb oldalon pedig a férfi és a női fürdő található, amiket a vízmelegítő kályhák választanak el egymástól.

5. Vettii-ház

Nekem az egyik legérdekesebb látnivaló a Vettii-ház volt Pompeiiben. Ez az épület két testéré volt, akik a középosztályhoz tartoztak. Jól látszik, hogy nem csak az arisztokrácia élt jómódban, hanem sokan mások is. A házban láthatsz pár freskót, valamint az eredeti márványdíszítést is sőt, a konyhában még megvannak a főzőedények!

6. Sírok utcája

Pompei falain kívül találod azt az egykori külvárosi negyedet, ahol a helyiek a sírok utcáját alakították ki. Az utat impozáns temetkezési emlékművek szegélyezik, a Rómában található Via Appia-n kívül ez a legjobban fennmaradt temetkezési hely az egykori birodalomban.

Ha teheted, maradj minél hosszabb ideig, ugyanis este különös hangulat lesz úrrá a romvároson: megváltoznak a színek, elmennek a turistahadak és kevéssé szűrődik be a környék zaja. Az egykori város döbbenetes hatást képes kiváltani ilyenkor. Látszólag minden áll, az ásatások környékén csend és béke van. A Vezúv a mai napig mutat kisebb-nagyobb vulkáni aktivitást és fenyegető felkiáltójelként uralja a Nápolyi-öblöt. Vajon a következő nap is ilyen békés lesz?

Ha még többet akarsz megtudni az eltemetett városról, érdemes ezt a filmet megnézned:

A török tengerparti „mindent bele” szállodák tényleg sokat tudnak. Biztosan jártál te magad, vagy ismerősöd, vagy ismerősöd ismerőse valamelyik szuper ellátást biztosító szálláson. A legtöbb úgy van kialakítva, hogy a kedves turista ki se tegye a lábát, hiszen mindent megkap helyben és persze ott költi el a pénzét. Az ilyen nyaralásokról legtöbbünk gasztro élményekkel és pár kiló túlsúllyal tér haza.

Mikor először jártam az egyik ilyen hotelben, azzal büszkélkedtem, hogy ez biztosan nem éri meg nekik, hiszen harmincéves fiatalemberként annyit ettem-ittam, hogy azt hittem, kieszem őket a pénzükből. Még második nap is bírtam az iramot, próbáltam végig kóstolni a svédasztalos kínálatot – de itt már elbuktam. Harmadik napra pedig erősen lecsökkent a fogyasztási hajlandóságom, beállt a tartós kajakóma. És már nem is sajnáltam annyira a szállodát, hogy ráfizetéses lennék nekik.

De a sok étel, ital jó ürügy arra, hogy kimozdulj, akár elruccanj Antalya városába. A szállás előtt sorakozó taxisokkal lehet egyezkedni, méltányos a viteldíj, mert nagy a verseny közöttük. A kommunikációt én először kézzel-lábbal próbáltam, erre a taxisok azt hitték, hogy én a Marsról jöhettem, de biztosan nem Európából, mert nem beszélek semmilyen nyelven. Aztán kiderült, hogy a turistákkal foglalkozó törökök nyelvzsenik. Angol, német, spanyol? No problem. Magyar? Jöhet! Pár barátságos szó az anyanyelveden és máris megvan a szimpátia. A török taxis lazán alkudozik, nem élete nagy biznisze jön létre.

Antalya city mintegy fél órás útra van a hotelektől, a város mintapéldánya a szédületes török fejlődésnek. A hangulatos óvárost vagy inkább óvároskát mára hárommilliós lüktető metropolisz veszi körül. Ez utóbbi kevéssé izgalmas, de elismerésre méltó a jól átgondolt úthálózat, a modern lakótelepek és lakóparkok. Érzékelhető a gazdasági pezsgés, az európai életformát utánzó hangulat.

Kaleici, a történelmi városrész egészen más világ. Jellegzetes faerkélyes utcácskákban sétálhatsz, ha nem lennének a jellegzetes ottomán házikók, azt hihetnéd, hogy egy svájci kisváros macskaköves utcáját járod, annyira tiszta minden. Ősszel már viszonylag kevés a turista, ennek megfelelően viszont rámenősebbek a vendéglősök és árusok. Próbálnak még a szezon utáni napokban pár lírát keresni a télre.

A fortély mindig ugyanaz: kinézetünk alapján „belőnek” bennünket, hová valók lehetünk. Először némettel próbálkoznak, majd a francia és angol jön. A jobb hallásúak kapásból rájönnek, hogy magyarok vagyunk és úgy indítják a beszélgetést. A kötelező „Rubik kocka, Puskás, Szia magyar” után, kb. hatodik próbálkozásra te is el fogsz vérezni és bemész majd egyikükhöz meginni egy török kávét. A kávé sokkal jobb ízű, mint a szállodában, a kávézó pedig ódon, klasszikus török hangulatú lesz. A tipikus bútorzat és a csecse-becse berendezési tárgyak igazán jó hangulatot teremtenek ezeknek a kis éttermeknek, kávézóknak.

Az egyik ilyen helyen meg is akad a szemem az egyik falra akasztott lámpán és megkérdezem Jussufot, a gazdát, hogy eladná-e. Udvarias, de határozott elutasítást kapok, mert a berendezési tárgy még a nagyapjától való családi ereklye. Nem váltható pénzre, majd lemondóan veszi tudomásul, hogy mi bizony ebédre nem maradunk.

Javaslom, hogy próbáld ki az utcai árusok ételeit, a svédasztalos lakomák után majd jól esik a sokféle fűszeres finomság. Érdemes elsétálni a kikötőhöz, ahol jópofa bárkák mellett sétálhatsz, akár egy hajókázás is beleférhet a napba, az Égei-tenger nagyon hívogató. Tiszta a víz, kellemesen fúj a szél, mérsékeltek a hullámok.

Mi úgy döntünk, hogy elgyaloglunk a város archeológiai múzeumába. A kikötőtől vezető utat, Konyaalti sugárútnak hívják, látványos üzletek és szépen parkosított területek mellett sétálunk, majd egy idő után a fényűzés alább hagy, kissé unalmassá és kissé sivárrá válik a gyalogút.

A múzeumban kő, kő és kő, ahová csak nézel. De milyenek! Csodálatos részletgazdagsággal megmunkált antik szobrok ízlésesen elrendezve. A múzeum tárlata több kort ölel fel, ránk a legnagyobb benyomást az ottomán kincsek teszik. Frappáns, tömör, másfél óra alatt emészthető program. A program végeztével mi engedünk a lustaságnak és fáradtságnak, így taxival megyünk vissza a kikötőhöz, ahol forró teát szürcsölünk és azon sopánkodunk, hogy miért is az All Inclusive tengerparti szállodát foglaltuk le. Olyanba mehetünk bárhol a világon, de Antalya óvárosa sokkal több élményt nyújt. A városban lehet hagyományos bútorokkal és berendezési tárgyakkal felszerelt magánszállásokon, kis hotelekben is lakni, amivel számtalan élményt és látnivalót kapsz.

A görög szigetekre általában nyáron szeret menni az ember, esetleg májusban-szeptemberben, elő-, vagy utószezonban. Én április elején jártam ott, és életem egyik legélménydúsabb utazása volt.

Utazásaim során szeretek kirándulgatni, megismerni a helyet, az embereket. Erre neked is bőven lesz lehetőséged Krétán, ha nem a főszezonban utazol. Egyrészt nincsen még szezon, azaz kihagyod a tömeget, így bárhol zavartalanul bámészkodhatsz, másrészt mert a krétai emberek annyira kedvesek, hogy percek alatt közel kerülhetsz hozzájuk.

Ebben az időszakban a strandokon nincsenek nyomasztóan sokan, igaz, a víz egy kicsit hűvösebb az „egész nap ringatózom a habokban” hőfoknál. A nap viszont ragyogóan süt, egy szűk hét alatt lebarnulhatsz. Szóval a lényeg, ha a célod nem a tengerparti semmittevés, ez az időszak tökéletes a kirándulásra, a sziget felfedezésére.

Kréta nagy, és sok látnivalót rejt. Fővárosából, Heraklionból akár busszal is elérsz két páratlan látnivalót.

Kréta legjelentősebb kulturális emléke Knosszosz városa, amiről már mindenki hallott, és amelynek méltán van könyvtárnyi irodalma. A fővárostól mindössze 5 kilométerre lévő település Európa egyik legrégibb városa.

A knosszoszi királyi palota a bronzkor egyik legjelentősebb épületegyüttesét a mínoszi király i.e. 2000-ben építtette, majd egy földrengést követően i.e. 1700-ban a királyi dinasztia újjáépítette. Az újjáépítés nyomán a palota területe elérhette akár a 20000 négyzetmétert is, és rendkívül szövevényes, kanyargós lett. A többszintű palotát szellőztetést biztosító folyosók, vízvezetékek és csatornák szőtték át.

Számtalan monda kering róla, köztük a legismertebb a bikafejű, embertestű szörnyetegről, Minotauruszról szól. A labirintus létezésére máig nem találtak bizonyítékot a régészek, az azonban bizonyos, hogy Minotaurusz legendája továbbra is él.

A másik kirándulás, amit a figyelmedbe ajánlok, Minotaurusznál kevésbé ismert helyre vezet. Krétának nemcsak képzelt szörnyszülöttjei voltak, valóban létező zsenit is adott a világnak. A Herakliontól mintegy harminc kilométerre fekvő Fodele nevű faluban a 16. század közepén született a világ egyik legnagyobb festője, Domeniko Theokopolusz.

Élete nagy részében Spanyolországban élt és alkotott, és itt vált ismertté „El Greco” azaz „A Görög” néven. Pályája elején bizánci stílusú ikonképeket festett, majd Velencében és Rómában tanult ismert festőktől. 1577-ben az akkori spanyol fővárosba, Toledoba költözött, ahol elismert festővé vált. Egyedi, merész színvilága és sajátos, megnyújtott alakjai jellemzik képeit, melyek révén a 20. században az egész világon elismert művésszé vált.

El Greco szülőháza a faluhoz közeli lankás dombon áll, mellette kis templom található. A házhoz vezető út szőlő- és olajfaültetvényeken át vezet, míg néhány kertben citromfákat, és narancsfákat láthatsz. A ház maga egyszerű, kicsi, de bejárva a kicsiny szobácskákat olyan érzések kerítenek a hatalmukba, hogy szinte szólni sem bírsz a megilletődéstől. A falakon ugyan csak másolatban láthatod néhány festményét, mégis meghatározó élményben lesz részed.

A völgybe visszatérve a tiszta vízű patak partján álló óriásfák alatt pihenhetsz meg, vagy kézműves dísztárgyak között válogathatsz. A szépen kialakított faluközpont kedvelt kiránduló helye a fővárosiaknak is, gyakran „ugranak ki”, hogy az árnyas fák alatt ebédeljenek, és élvezzék a vidék idilli hangulatát.

Amikor Thaiföldet emlegetjük, a melegvizű strandokra, a finom thai ételekre, vagy a szexturizmusra gondolunk. Azonban ha eltávolodsz a turistáktól nyüzsgő tengerparttól, Thaiföld másik arcát is felfedezheted, amely olyan csodálatos, és sokszínű, mint a mesekönyvek illusztrációi.

Ha szereted a virágokat, akkor Chiang Mai a te helyed: a város környékén több orchidea kertészetben csodálhatod meg az Európában ismert és ismeretlen fajtáit ennek a virágnak. A thaiok azt állítják, hogy ők a legnagyobb orchideatermesztők széles e világon, és ha egyszer belépsz egy ilyen kertészetbe, nem marad kétséged az állítás igazáról! Elképesztő méretek és színek, némelyik virág akkorára is megnő, mint az arcom!

Chiang Mai látnivalóiról már írtam egy bejegyzést, ide kattintva találod >>

A felvonulás, vagyis inkább: A parádé

Észak-Thaiföld legnagyobb kulturális eseménye a februári virágkarnevál, ami a száraz évszak végét jelzi. Hasonlóan más, óriási tömegeket vonzó karneválhoz, erre is hónapokon át készülnek a résztvevők, hogy aztán teljes pompájukban mutathassák meg magukat a közönség előtt. A chiang mai-i karneválon azonban minden dekoráció élővirágból készül, főként az elképesztően sokféle orchideából.

A pompásan feldíszített autókon kecsesen hajladoznak a „Miss Chiang Mai” jelöltjei, a szebbnél-szebb thai lányok, a nap végén közülük választják meg a Virágkarnevál királynőjét. A felvonuláson a tartományban élő nemzeti, törzsi közösségei ünnepi népviseletbe öltözve adják elő autentikus táncaikat lelkes zenekaruk kíséretiben. Már kora délután kezdetét veszi a banzáj, és késő estig tart. Nem sietnek, megadják a módját, hiszen ez az év legnagyobb eseménye. Időről-időre megáll a menet, hogy a táncosok és a zenekarok produkcióját mindenki élvezhesse. A látvány fergeteges, a felvonulókat övező tömeg lelkesen ujjong, a látványtól szinte megrészegedve igyekszik minden pillanatot megörökíteni. Én sem tudtanm kivonni magam a hatás alól.

A gyönyörű lányok mosolyogva pózolnak veled, és még egy szál virágot is nyomnak a kezedbe. Ahogyan telnek az órák, a hangulat egyre emelkedettebb, mindenki nevet, táncol. Az amúgy fegyelmezett thaiok is felszabadultan ünnepelnek. Az egyik fúvószenekar egy thai darab interpretálásából hirtelen vált, és táncolva, mókázva előadja Glenn Miller In The Mood-ját.

Van folytatás másnap is

A felvonulással nem ér véget az ünnepségsorozat, másnap a város parkjában megkóstolhatod a helyi lacikonyha remekeit. Nekem itt a sticky rice volt a kedvencem, természetesen mangóval szervírozva!

A park szélén felsorakoztatják a kocsikat, ekkor győződtem meg, hogy tényleg igazi virágokkal rakták ki őket. Vásárolhatsz orchideát a számtalan kertészet sátraiban, azért csak csínján a vásárlással! A thai jogszabályok szigorúan büntetik a virágok kivitelét az országból. Az előző napi buli levezetésére leheveredsz a fűre, ahogyan ezt a helyiek teszik. Ha hűvösnek találnád, ne aggódj, ha nincs nálad pléd, pár bathért bérelhetsz egy fenék alá valót. Igazi paradicsomi hangulatban lesz részed!

Ősi buddhista templom a közelben

A karneváli forgatag után jól esik lehiggadni, kicsit pihenősebb napot beiktatni. Mi más lenne erre alkalmasabb, mint egy ősrégi templom az erdő közepén?

A Doi Suthep hegy közelében fekvő Wat Umong Suan Phutthatham, azaz „az alagutak temploma és a Buddha Dhama kert” egy 700 éves buddhista templom. Nekem kötelező program volt Chiang Mai legrégibb templomának meglátogatása, ami egyúttal Thaiföldön is a legöregebb templomok közé tartozik.

A templom díszítésén nyomot hagytak az évszázadok, ami erősíti időtlen szépségét. A Chiang Mai Egyetem főépületétől mindössze 1 kilométerre lévő templomhoz transzferbuszok indulnak, de ha nincs kedved buszozni, bérelhetsz autót, vagy tuk-tuk-ot. Meg fogsz lepődni, amikor a városi forgatagból hirtelen ebbe az idilli, nyugodt környezetbe kerülsz. A templom reggel 6-tól délután 5-ig van nyitva.

A templom-komplexum óriási, 15 hektáros területen helyezkedik el, és - Chiang Mai többszáz temploma között egyedülálló módon – az erdő közepén épült. 1297-ben építtette Mangrai, a Lang-Na dinasztia egyik királya. Az Alagút Templom a nevét – nem meglepő módon – a benne rejtőző alagútrendszerről kapta.

A templom bejáratát két ősi szobor őrzi, amelyek arra hivatottak, hogy megakadályozzák a gonosz erők behatolását. A hely az ősi labirintusairól és az azokban elhelyezett kis szentélyekről híres, ahol hihetetlenül gazdag ősi gyűjteményeket találsz. Ezek a buddhizmus történetéről, és Thaiföld buddhista fejlődéséről szólnak. Az alagutak és keresztalagutak labirintusa a szerzetesek barangolási helye. Az alagút bejárata a főterembe vezet, aminek kupolája még mindig az eredeti, 14. századi égetett téglákból áll. Az oltáron elhelyezett különböző formájú kis Buddha-szobrok előtt imádkoznak a hívők egészségért és jólétért.

A szentéj egyik épületében könyvtár-múzeumot találsz a buddhizmus filozófiájáról szóló ősi könyvekkel, valamint buddhista művészeti gyűjteménnyel. A kertben elszórt Buddha-szobrok között sétálhatsz, törött Buddha-szobrok mezőjének is nevezik.

Igazi feltöltődés, hogy a templom hatalmas, árnyékos kertjében hallgatod a szerzetesek énekét, vagy a kis tó partján üldögélve meditálsz, a kacsákat, teknősöket eteted. A templom békés légköre megnyugtat, távol kerülsz a gondoktól, a problémák eltörpülnek, legalább erre a néhány órára. Ugye mennyire vágyunk erre mindahányan?

Bátran mehetsz egyedül is, én is úgy voltam. Szeretettel és nyugodt derűvel fogadnak majd!

Amióta van olcsó közvetlen járat Isztambulba, megéri akár egy hosszú hétvégére kiruccanni a török metropoliszba. A téli és tavaszi hónapokban ráadásul nincs annyi turista és a bazárban a kereskedők is engedékenyebbek az alku során, kell nekik a bevétel. A költségek tervezésénél vedd figyelembe, hogy a repülőtér 50 km-re van a várostól, így a transzferköltség nem csekély, még akkor sem, ha buszt választasz.

Az autóbérlést csak erős idegzetűeknek ajánlom ebben az éjjel-nappal nyüzsgő városban. Bár az elmúlt években tapasztaltam némi javulást, de az autóáradat még most is irdatlan, gyakoriak a koccanások. A vezetéshez a legfontosabb eszköz a duda, sávváltáskor és akkor is nyomkodják, ha csak jelezni kívánják, hogy ők is az úton vannak.

Aki nem járt még a mesés Keleten és bele akar kóstolni az életérzésbe, annak kiváló első lépés Isztambul: ez a város ötvözi a nyugati és a keleti világot. Ellentmondások tömkelege. Sokszínű és sokarcú. Az örök kérdés itt sem dőlt még el: Mi a fontosabb, ragaszkodni a hagyományokhoz és gyökerekhez, vagy vágtatni a 21. század vonatán?

A nagyvárosi isztambuli inkább az utóbbira hajlik. A város és az emberek is sietősek, temperamentumosak. Ugyanakkor a tisztelet megmaradt az emberekben egymás felé és a kultúra felé egyaránt. Vonatkozik ez a turistákkal foglalkozó eladókra és szolgáltatókra egyaránt, pláne, ha veszel tőlük valamit. Ha nem vásárolsz, akkor sincs harag, de a barátság illúziója egy pillanat alatt szertefoszlik. Ha a bazárban elkezdesz alkudozni valamire és megszületett a megegyezés, onnan visszalépni tilos! Abból tényleg harag van, ha ilyenkor közlöd, hogy meggondoltad magad. Egy barátom pár éve elkövette ezt a hibát, az eladó pedig tényleg dühbe gurult, mert ránk szánta az idejét.

Látnivalók az első napra

Isztambulban milliónyi kisebb és számos jelentős látnivalót találsz. A legfontosabbak kis helyre koncentrálódnak, ezért azt javaslom, hogy szállást is ezen a környéken keress! A legjobb, ha Sultanahmet, Eminönü vagy Cemberlitas vársorészben keresgélsz szállást, innen gyalog elérsz szinte minden fontos érdekességet.

Topkapi Saray

Ha már az egykori Török Birodalom egykori fővárosában vagy, adódik, hogy megnézd a szultáni palotát, a Topkapi Sarayt (magyarosan szeráj). Mikor legutóbb ott jártam, éppen a híres Mozart opera, a Szöktetés a Szerájból egyik jelenetét forgatták, emiatt részben le volt zárva, de rá lehetett látni a kosztümös szereplőkre.

A palotaegyüttes pompás panorámájú helyen van. Rálátni az Aranyszarv-öbölre és Fekete-tengert a Márvány-tengerrel összekötő keskeny vízi útra. A vízen hemzsegnek a kisebb-nagyobb hajók, így lehetett ez évszázadokkal ezelőtt is. A szépen parkosított szultáni kertben több palota és pavilon kap helyet. Könnyed vonalvezetésűek, cirádás, aranyozott dekorációval. Figyelemre méltó, hogy milyen kecses, légies oszlopok tartják a tetőszerkezeteket.

Persze mindenki a háremre a legkíváncsibb, azonban az ott lakók nélkül csupán üres terek minimális bútorokkal. Az évszázadok során többször átépítették a háremet, a mai bájos épületről nehéz elképzelni, hogy egykor kvázi rabszolgaként lakta akár több száz hölgy is. Ha ide bemész, lehetőleg olyankor tedd, mikor nincs bent csoport, mert a nagy tömeg élvezhetetlenné teszi a nézelődést.

Ha kedveled a fegyvereket, ki ne hagyd a fegyvertárat. A törökök nem csak fegyelmezett harcosok voltak, de jó fegyvereik is voltak. A fegyverkovácsaik kijárták a Kelet legjobb mestereinek iskoláit. Gyönyörű szablyákat, páncélingeket és sisakokat szemlélhetsz itt meg. Szőnyegekkel gazdagon díszített helyiségekben folyt az ottomán semmittevés (ma relaxációnak hívnánk), láthatsz néhány olyan termet, ahol kedvet kapnál leheveredni, ha nem vigyázná teremőr.

Hagia Sofia

A Hagia Sofia mecset egykor a Bizánci-birodalom legnagyobb és legdíszesebb temploma volt. Tiszta szerencse, hogy 1453-ban, miután török kézbe került a város, nem rombolták le, hanem átépítették iszlám előírások szerint. A lusta kivitelezők még azt is megspórolták, hogy leverték volna az összes freskót – az utókor örömére. Történt ugyanis, hogy az utolsó jelentős restaurálás során a felszínre bukkantak a falfestmények, így nagyjából képet nyerhetünk arról, hogyan nézhetett ki a pompás keresztény templom belülről. Na, nem mintha most csúnya lenne! Az épület elképesztő tömegével, az ablakokon beáramló fénnyel lehengerlő hatású. Dekorációs elemeket nem nagyon fogsz látni az épületben, az iszlám vallás ezügyben nagyon szigorú. Csakis Korán idézetek cirádás feliratai vannak. Ez az épület ezerötszáz éve áll, kiállt jó pár háborút, földrengést, átépítést, mégis rendíthetetlenül hirdeti, hogy a kora középkor építészei tudták a dolgukat.

Kék Mecset

Ha még bírod az iramot, akkor a napi séta utolsó kulturtörténeti helyének a Kék Mecsetet ajánlom. Nem kell sokat kérdezősködnöd, hogy megtaláld, szemben van az Hagia Sofiával. Ne valódi kékséget keress, a nap és a csapadék kikezdte már a színét. A törökök nem is ezen a néven illetik, hanem Sultanahmet Camiinek. A háromerkélyes minaretek már messziről látszódnak, és szépen dekorálják a kőkolosszust. De máris korrigálnom kell, mert az épületegyüttes rendkívül harmonikus arányokkal rendelkezik. A főkupolát körbeveszik a kisebbek és még kisebbek és az összhatás nagyon mozgalmas és látványos. Törökországban bemehetsz a mecsetekbe, ha nem vagy muzulmán akkor is, kivéve, ha szertartás van. Azonban nőként ne felejtsd el a hajadra egy kendőt teríteni. Külön helyiséget tartanak fenn a hölgyeknek és több templomszolga gondoskodik arról, hogy méltó öltözetben lépj be. Ne aggódj, ha valami hiányosságot találnak, ellátnak a szükséges kiegészítő ruhával. Belépés előtt a cipőt le kell venni és hátra kell hagyni. A Kék Mecset belső tere megindító. A harmonikus arányok, a több tucat ablakon beáradó fény és sok díszes kék csempe hatása alól nem fogod tudni kivonni magad.

Ez csupán három nevezetes épület volt, csak győzd megemészteni egy nap alatt! Hamarosan megtalálod az oldalunkon az isztambuli látnivalók következő fejezetét!

Egyiptom sokunk bakancslistáján szerepel, bár, ha olvasod a cikkeim, akkor már tudod, hogy én nem az All Inclusive ellátásos, vagy a giga resortokban nyaralós típus vagyok. És valószínűleg már azt is tudod, hogy mindig igyekszem letérni az útról, amit az idegenvezetők, és sok-sok turista kitaposott.

Persze ez nem azt jelenti, hogy én nem utazom ilyen helyekre is, persze hogy igen, csak mindig elszabadulok a hotelből, a szállásról, hogy valami különlegességet fedezhessek fel.

Régi vágyam volt, hogy egyszer láthassak egy valódi tevevásárt, ezért mikor az egyiptomi nyaralást tervezgettem a két tinédzser fiammal, eldöntöttem, hogy nekem látnom kell egy valódi tevevásárt.

Most nem követtem el azt a hibát, mint Thaiföldön, amikor a Chiang Mai nevű város közelében lévő marhavásárra fájdult meg a fogam. Ott lelkesen ültem fel egy buszra, hogy láthassam az eseményt.

A hatalmas területen mindent lehetett kapni: a lilára és rózsaszínre festett naposcsibétől, az egy dollárért kapható ölnyi mennyiségű orchideán át a használt háztartási gépekig mindent. Láttam kakasokat is, sajnos a kakasviadalok a mai napig népszerűek Thaiföldön, mindenféle tiltás ellenére. Marha viszont egy darab sem volt, ugyanis csak minden hónap második keddjén cserélnek gazdát a jószágok. Mondjuk így sem unatkoztam, szinte egy teljes napot elnézelődtem a piacon.

De vissza Egyiptomba, pontosabban Kairóba!

Taxizás Kairóban

A nagyvárosban és általában Egyiptomban taxival utazni olcsó, gyors és kalandos. A nagyvárosi közlekedésben szinte minden autó tele van kisebb-nagyobb sérülésekkel. Sok a koccanás, ami abból is adódik, hogy a taxisok ügyet sem vetnek a forgalmi sávokra vagy arra, hogy hol lehet megállni. A folyamatos dudaszóban minden sofőr próbál kiharcolni magának egy kis lyukat, ahová beférkőzhet annyi időre, hogy újabb és újabb nyaktörő előzésbe kezdjen. Elsőre ez ijesztő, de egy idő után te is megszokod. Nem tudnak nagy sebességgel menni, mert rengeteg autó van az utakon, így komoly balesetveszély sincs. Én legalább is nem láttam balesetet, pedig sokat taxiztam Kairóban.

A kirándulás előtti napon megbeszéltem a fuvart egy derék arab sofőrrel. Legalább is én azt hittem, hogy megbeszéltem. A taxis ötven körüli, nyájas és lelkes volt. Legjobb tudásom szerint a célállomást elmondtam, meg hogy tevevásárba készülünk és azt is közöltem, hogy kb. 2-3 órát ott fogok tölteni. Kértem, hogy várjon meg, és ő hozzon majd vissza a szállodába. Biztos, ami biztos, az útikönyvben meg is mutattam neki az arabul is odaírt település nevét, nehogy félreértés legyen. A motivált arab úgy gondolta, hogy a hónap bizniszére alkudott meg velem.

Kalandos út

Jól sejtettem, másnap korán reggel várt minket a sofőr, pontosan indultunk, egy arab jellemzően, ha megbeszél egy üzletet, mindig teljesít. Éppen világosodott, mikor indultunk. A felkelő napról tudtunk tájékozódni, épp ezért úgy 20 percnyi autózás után kezdett rossz érzésem lenni. Nem Észak felé indultunk, hanem Nyugatnak. Gondoltam, ő van otthon, biztosan tud egy rafinált kerülőutat. Kommunikálni nem nagyon tudtunk, mert nem beszélt semmilyen általam tudott nyelven.

Egy idő után kezdett egyre ismerősebbé válni a körülöttünk elterülő táj, ugyanis feltűntek a piramisok. A taxis odalavírozott a romvároshoz, leállította a kocsit és széles mosollyal rámutatott a piramisokra és arabul közölte, hogy megérkeztünk.

Nem értettem egy szavát sem, de pontosan tudtam, hogy rendkívül elégedett magával, elvégzettnek vélte a rá bízott munkát. Én csalódottan álltam a piramisok előtt, némi felháborodást is érezve, mert ezen a helyen biztosan nem cserél egy teve sem gazdát. Nem jó ötlet egy arabbal vitatkozni, mindig ő győz, kivéve, ha beszélsz arabul. Abban az egy esetben van esélyed, egyébként nem sok. Az igazam bizonyítására elővettem az útikönyvet és megmutattam neki az előzőleg mutogatott részt a tevevásárról, pontosabban a település nevét. Sajnálkozva ingatta a fejét és nekem csak akkor esett le a tantusz, amikor segítséget kért egy másik autóvezetőtől. Mint kiderült, nem tudott írni-olvasni, ebből adódott a félreértés.

A két sofőr megbeszélte a helyzetet, én pedig vártam, hogy miként lesz tovább. Sofőröm becsületére legyen mondva, morgolódva, de önkéntesen visszaült a kocsiba és nem nagy késéssel, de elértük az eredeti célunkat. A taxis a fuvar végén nem kért egy fillérrel sem többet, mint amire megalkudtunk, mert hogy ő tévedett. Bár a piramisokat követően szinte folyton morgott, de ezt vélhetően enyhítette a borravalója a nap végén.

Úton

A tevevásár felé vezető út önmagában nagyon érdekes volt. Szeretek bepillantani az emberek életébe, és hogy miként élik a mindennapjaikat. Több öntözőcsatorna fölé épült hídon haladtunk át, jól látszott, hogy a legeldugottabb helyre is odavezetik a Nílus vizét. Történelmi tanulmányainkból tudjuk, hogy ezen a vidéken semmi sem teremne meg a fenséges folyó nélkül. Mindenhol homok és kő uralkodik. A földeken férfiak és nők, sőt sok gyerek is szorgoskodik. Szépen rendben tartják kis birtokaikat, alkalmas a terület arra, hogy zöldségféléket termesszenek. Sokszor lassult le a taxink, mert egy-egy öszvér vagy szamár vontatta szekeret kellett kerülgetni.

Na végre, megérkeztünk!

Ha te is megszállottan látni szeretnél egy tevevásárt, akkor Birkesh városában vasárnap és pénteken tartanak. Persze az eredeti terv az volt, hogy korán érünk majd a városba, mert ahogy melegszik az idő, elfogy az eladók és vevők lelkesedése és hazamennek. Ahogy gyalog közelítettünk a vásártér felé, a tömeg egyre hangosabbá vált.

Tevék (pontosabban dromedárok, azaz egypúpúak) bőgését kiegészítette a türelmetlenül kiabáló helyiek hangja és persze a jellegzetes szag. Nem mondom, első látásra kissé ijesztő volt, és a lépteinket nem csak a szanaszét hagyott állati ürülék kerülgetése miatt lassítottuk, hanem hogy legyen időnk szokni a hangulatot. Ez a valódi Egyiptom, távol a luxusszállodáktól, a nagyvárosi forgalomtól, a piramisoktól és a hajókirándulásoktól.

Az egész olyan volt, mint egy forrongó katlan, idő kellett, amíg átláttuk, hogy ki kivel van, hogy valójában a hangzavar ellenére nincs is semmi probléma. Tevék (bocsánat, maradok ennél az elnevezésnél) százait láttuk, ameddig a szem ellát. Kisebbek, nagyobbak, serdülők, sérültek – mind árucikk. A jószágok többsége teherautókon érkezik és azon is távozik. De hogy piacképes legyen, a földön kell azt prezentálni.

Hogy miként folyik egy alku? Azt már tudod, hogy nem beszélek arabul, így egy szót sem értettem belőle. De nem is kellett a nyelv!

A potenciális vevő rá-rásandít a kiszemelt árura, mire a gazda odatessékeli, hogy nézze meg közelebbről is a portékát. A vevő körbejárja a tevét, megtapogatja, lehúzza az ajkait, megmarkolászta a szőrét. Közben – a hangja és az arca alapján - ócsárolja kicsit, erre az eladó némi felháborodással a hangjában válaszolgat. Ugyan sikeres üzletkötést nem láttunk, de mindent értettünk.

Ha akarsz venni egy tevét, nem megfizethetetlen. Egy egészséges kanca ezer euró körüli összegért már a tied lehet. Tartok tőle, hogy a fuvardíj és a magyar állategészségügyi előírások kissé komplikálnák, hogy haza is vihesd. De az ekkoriban tinédzser fiaim azóta is emlegetik, hogy piramisok ide, Egyiptom Múzeum oda, a legnagyobb élmény Egyiptomban a tevevásár volt.

Ha egyszer te is szeretnéd látni a sarki fény csodáját, összegyűjtöttem neked a legjobb európai északi fény „lelőhelyek” közül hármat. Mivel természeti jelenségről van szó, így nincs garancia arra, hogy épp akkor és ott részese lehetsz, de a tudósok szerint a 2024-es év elején sok ilyenben lesz részünk.

Mi is a sarki fény?

A sarki fény, amit a Föld északi részén északi fénynek vagy Aurora Borealisnak is neveznek, ugyanazt a déli félteken déli fénynek, vagy Aurora Australisnak hívnak. A jelenség nem más, mint a világűrből érkező és a Föld légkörében található részecskék nagysebességű ütközése következtében keletkező fényjelenség. Leggyakrabban zöld és lila színben pompázik és gyönyörű látvány.

1. Tromsø, Norvégia

A tudósok szerint Európában leggyakrabban ebben az észak norvég városban fordul elő a sarki fény. A norvég sarkvidéken található város az aurora zóna szívében található. Tromsö (norvégul Tromsø) népszerű úti cél szeptembertől áprilisig, amikor gyakran fordul elő a jelenség. A város nyüzsgő, sőt a város büszkén viseli Norvégia egy főre eső legtöbb kocsmája címet.

Mivel a Tromsö a híres norvég fjord-vidék legnagyobb települése, így látnivalókban nem lesz hiány. Itt találod a világ legészakibb botanikus kertjét, sörfőzdéjét és püspökségét is. Magyarra fordítva: a világ legészakibb „nagyvárosa”. A környéken kipróbálhatod a kutyaszánt, vagy ennek motoros változatát, ahogyan a fjordok felfedezése is jó program.

A sarki fény túrák egyikére érdemes befizetni, olyan 50.000 Forint környéki áron mozog felnőtteknek.

Hogyan jutsz oda?  Tromsøbe azt javaslom, hogy kizárólag repülővel menj. Választhatsz nagygépes utakból, ezek jellemzően olyan 7-8 órás utazások egy átszállással, vagy utazhatsz úgy, ahogy én szoktam: Oslo, ahol egy-két napot jó eltölteni még télen is, majd belföldi járattal Oslo-Gardermoenről Tromsöbe. Árban nem jössz ki sokkal jobban, de sokkal többet látsz. Ugyanezt megteheted a svéd fővárossal is, ahol azért – be kell vallani – milliószor több a látnivaló, mint a norvég párjában.

Ne bérelj autót! Nagyon erősen javaslom, hogy még nagy téli rutinnal se bérelj autót. Több mint 1600 kilométer távolságot kell legyőznöd és hát még az április erős télnek számít arrafelé, hó, jég vár az utakon. A nyárra számolt 21-22 órás non-stop vezetésből simán kétszeres időbe futhatsz bele. Mondjuk az atlanti-óceáni út gyönyörű, de inkább nyárra javaslom.

Tromsøben van egy jéghotel-szerű, ami igazán különleges, bár bevallom én az első éjszaka után széles mosollyal távoztam innen. Én jobb szeretek kényelmesen aludni, ráadásul csak egy éjszakát fizetett a vendéglátóm, az ára pedig norvég mércével is magas. A városban számos hotelt, szállást találsz, azonban nem érdemes kimenni a városhatáron kívülre, bármilyen sarki fényre hajazó nevet is visel a szálláshely.

2. Svéd Lappföld

A svéd Lappföld szép látvány, ráadásul az idő is barátságosabb a norvégnél (na, azért nem sokkal). Svédország esetében azt javaslom, hogy menj Stockholmba, ami nemcsak gyönyörű, nem csak az egyik legkedvesebb városom, de millió látnivalót is tartogat számodra.

Ha Stockholmból indulva néznél északi fényt, akkor Kiruna városát ajánlom elsősorban, bár ez is csekély 1200 kilométeres utat jelent a fővárosól és igazából a sarki fényen kívül sok látnivaló nincs ott. Hasonló település a finn nevet viselő, de Svédországhoz tartozó Jukkasjärvi, ami Kirunától nem messze helezkedik el, itt ugyancsak találsz egy jéghotelt, ha erre vágynál.

Az én kedvencem Luleå szigetvilága, itt érdemes kirándulni egy keveset a természetvédelmi tájon, de a sötétségre figyelni kell, a medvék korán előkerülnek. Sőt, itt kipróbálhatod a lékhorgászatot is, de látnivalókban ez a hely sem bővelkedik.

Hogyan jutsz oda?  Kirunába és Luleåba is van helyi repülőjárat, az autózás 1.200 km-re nem túl jó opció télen.

Szálláshelyek tekintetében van jó pár lehetőség, lakhatsz valódi svéd rönkhotelben, ahogy a már emlegetett jéghotelben is, de számos más lehetőséget is találhatsz.

3. Reykjavik, Izland

Izland fővárosa sok okból kiváló választás a sarki fény megkereséséhez. Ha nem dúl benned a több száz kilométer legyőzése helyi repülőjáratokon, vagy merész autózással, akkor ebből a listából mindenképp Reykjavikot javaslom. Bár most van némi vulkáni aktivitás a szigetországban, de ez a fővárost nem érinti.

Lássuk be, Izland legszebb látnivalóit nem a fővárosa rejtegeti, de innen indulva több túrán is részt tudsz venni, és nem mellesleg a fővárosban, vagy attól pár tíz kilométerre láthatsz sarki fényt, amit profi fényvadászokkal érdemes megkeresni. Ha mégis magad indulnál útnak, akkor a dél-izlandi Vik közelében lévő Hofdabrekkába érdemes elmenned, ami autóval is jól megközelíthető, hiszen főként autópályán kell megtenned a 3 órás utat.

Reykjavikban a Perlan is alkalmas lehet az északi fény megfigyelésére, bár nekem itt nem volt szerencsém. A skanzen, a Hallgrímskirkja templom is érdekes látványosság a fővárosban, de a vidéki Izland sokkal izgalmasabb a fővárosnál.

A Kék Lagúna, a Thingvellir Nemzeti Park, Izland legismertebb vízesése a Gullfoss, továbbá a gejzírek őse és névadója a Geyser és a 6-10 percenként kitörő Strokkur gejzír is ezek közé tartozik. A sok-sok vízesés közül az én kedvencem a Fjallfoss, de ezzel nem vagyok egyedül. Bár Izland talán sosem lesz egy turistagettó, de azért itt már több emberrel is találkozni fogsz. Sok-sok látnivaló van az országban, ilyen a Fjadrargljufur-kanyon vagy a Jökulsárlón gleccser-tó, azt hiszem Izland megérdemel egy önálló bejegyzést.

A Kék Lagúna e cikk írása közben éppen le van zárva vulkánkitörés miatt, a vulkanikus aktivitás a szigeten mindennapos. Nem kell aggódnod, a mai műszeres mérések olyan jól működnek, hogy az esetlegesen veszélyeztetett körzeteket lezárják, ha akarnál sem tudnál odamenni.

Hogyan jutsz oda? Reykjavikba heti kétszer megy közvetlen járat Budapestről, egy hosszú hétvégére is könnyen elérhető, bár a látnivalók bő egy hetet is kitesznek. A sarki fényt itt is áprilisig jósolják, de érdemes inkább a január-márciusi időszakot választanod.

Reykjaviki szálláshely tekintetében egyértelműen a belvárost ajánlom, mert a város könnyen felfedezhető akár gyalogosan is.