A török tengerparti „mindent bele” szállodák tényleg sokat tudnak. Biztosan jártál te magad, vagy ismerősöd, vagy ismerősöd ismerőse valamelyik szuper ellátást biztosító szálláson. A legtöbb úgy van kialakítva, hogy a kedves turista ki se tegye a lábát, hiszen mindent megkap helyben és persze ott költi el a pénzét. Az ilyen nyaralásokról legtöbbünk gasztro élményekkel és pár kiló túlsúllyal tér haza.

Mikor először jártam az egyik ilyen hotelben, azzal büszkélkedtem, hogy ez biztosan nem éri meg nekik, hiszen harmincéves fiatalemberként annyit ettem-ittam, hogy azt hittem, kieszem őket a pénzükből. Még második nap is bírtam az iramot, próbáltam végig kóstolni a svédasztalos kínálatot – de itt már elbuktam. Harmadik napra pedig erősen lecsökkent a fogyasztási hajlandóságom, beállt a tartós kajakóma. És már nem is sajnáltam annyira a szállodát, hogy ráfizetéses lennék nekik.

De a sok étel, ital jó ürügy arra, hogy kimozdulj, akár elruccanj Antalya városába. A szállás előtt sorakozó taxisokkal lehet egyezkedni, méltányos a viteldíj, mert nagy a verseny közöttük. A kommunikációt én először kézzel-lábbal próbáltam, erre a taxisok azt hitték, hogy én a Marsról jöhettem, de biztosan nem Európából, mert nem beszélek semmilyen nyelven. Aztán kiderült, hogy a turistákkal foglalkozó törökök nyelvzsenik. Angol, német, spanyol? No problem. Magyar? Jöhet! Pár barátságos szó az anyanyelveden és máris megvan a szimpátia. A török taxis lazán alkudozik, nem élete nagy biznisze jön létre.

Antalya city mintegy fél órás útra van a hotelektől, a város mintapéldánya a szédületes török fejlődésnek. A hangulatos óvárost vagy inkább óvároskát mára hárommilliós lüktető metropolisz veszi körül. Ez utóbbi kevéssé izgalmas, de elismerésre méltó a jól átgondolt úthálózat, a modern lakótelepek és lakóparkok. Érzékelhető a gazdasági pezsgés, az európai életformát utánzó hangulat.

Kaleici, a történelmi városrész egészen más világ. Jellegzetes faerkélyes utcácskákban sétálhatsz, ha nem lennének a jellegzetes ottomán házikók, azt hihetnéd, hogy egy svájci kisváros macskaköves utcáját járod, annyira tiszta minden. Ősszel már viszonylag kevés a turista, ennek megfelelően viszont rámenősebbek a vendéglősök és árusok. Próbálnak még a szezon utáni napokban pár lírát keresni a télre.

A fortély mindig ugyanaz: kinézetünk alapján „belőnek” bennünket, hová valók lehetünk. Először némettel próbálkoznak, majd a francia és angol jön. A jobb hallásúak kapásból rájönnek, hogy magyarok vagyunk és úgy indítják a beszélgetést. A kötelező „Rubik kocka, Puskás, Szia magyar” után, kb. hatodik próbálkozásra te is el fogsz vérezni és bemész majd egyikükhöz meginni egy török kávét. A kávé sokkal jobb ízű, mint a szállodában, a kávézó pedig ódon, klasszikus török hangulatú lesz. A tipikus bútorzat és a csecse-becse berendezési tárgyak igazán jó hangulatot teremtenek ezeknek a kis éttermeknek, kávézóknak.

Az egyik ilyen helyen meg is akad a szemem az egyik falra akasztott lámpán és megkérdezem Jussufot, a gazdát, hogy eladná-e. Udvarias, de határozott elutasítást kapok, mert a berendezési tárgy még a nagyapjától való családi ereklye. Nem váltható pénzre, majd lemondóan veszi tudomásul, hogy mi bizony ebédre nem maradunk.

Javaslom, hogy próbáld ki az utcai árusok ételeit, a svédasztalos lakomák után majd jól esik a sokféle fűszeres finomság. Érdemes elsétálni a kikötőhöz, ahol jópofa bárkák mellett sétálhatsz, akár egy hajókázás is beleférhet a napba, az Égei-tenger nagyon hívogató. Tiszta a víz, kellemesen fúj a szél, mérsékeltek a hullámok.

Mi úgy döntünk, hogy elgyaloglunk a város archeológiai múzeumába. A kikötőtől vezető utat, Konyaalti sugárútnak hívják, látványos üzletek és szépen parkosított területek mellett sétálunk, majd egy idő után a fényűzés alább hagy, kissé unalmassá és kissé sivárrá válik a gyalogút.

A múzeumban kő, kő és kő, ahová csak nézel. De milyenek! Csodálatos részletgazdagsággal megmunkált antik szobrok ízlésesen elrendezve. A múzeum tárlata több kort ölel fel, ránk a legnagyobb benyomást az ottomán kincsek teszik. Frappáns, tömör, másfél óra alatt emészthető program. A program végeztével mi engedünk a lustaságnak és fáradtságnak, így taxival megyünk vissza a kikötőhöz, ahol forró teát szürcsölünk és azon sopánkodunk, hogy miért is az All Inclusive tengerparti szállodát foglaltuk le. Olyanba mehetünk bárhol a világon, de Antalya óvárosa sokkal több élményt nyújt. A városban lehet hagyományos bútorokkal és berendezési tárgyakkal felszerelt magánszállásokon, kis hotelekben is lakni, amivel számtalan élményt és látnivalót kapsz.