A világ sok pontján vallják büszkén, hogy az örök tavasz szigetén élnek. Valóban rengeteg gyönyörűen zöldellő, remek klímájú hely létezik, de az örök tavasz mind közül Madeirára illik leginkább. A színes virágok tömkelege, a zöld minden árnyalata ámulatba ejtő, de Madeira sokkal több egy óriási virágoskertnél.

Kezdem azzal, hogy már a megérkezés is izgalmas, Madeira repülőterének leszállópályája híresen nehéz terep. A pilóták külön kiképzést kapnak az itteni leszállásra. Erős szélben, ami elég gyakori, szinte lehetetlen a landolás. Ilyenkor a szomszédos Porto Santo szigetére, vagy a szárazföldre irányítják vissza a gépeket. Persze, van, aki kifejezetten az extrém repülés élménye miatt utazik a szigetre. És ha jól meggondolom, az sem olyan drámai, ha még egy napra a szigeten reked az ember.

A főváros a sziget déli részén épült. Építészeti remekek nem hemzsegnek a városban, de a gótikus székesegyházat érdemes megnézni. Futballrajongóknak kihagyhatatlan a Stadion, amit a reptérhez hasonlóan Funchal városának szülöttjéről, Cristiano Ronaldóról neveztek el.

Libegőzés a város felett

Madeira erősen tagolt felszínén meglehetősen nehéz volt a közlekedés. A régi időkben úgy könnyítették meg a fennsíkokon gazdálkodók életét, hogy kötélpályákat építettek ki a termőföldekhez. Ezek a felvonók népszerűek lettek a turisták körében is, sőt kifejezetten turisztikai célra is építettek kötélpályákat. Ha a fővárosban jársz, szállj fel az Édeskömény-öböl központjából Monte felé induló libegőre. Kb. 15-20 perc alatt teszi meg az 560 méteres szintkülönbséget, kényelmesen lebegve a domboldal fölött. Felérve a látvány fenomenális, a teljes öböl és a város a lábaid előtt hever.

Botanikus Kert

A város legfőbb nevezetességéig, a Botanikus Kerthez tovább mehetsz felvonóval, amely a közelből indul. Mindkét felvonó kiskabinos, nagyon kényelmes, és biztonságos. Ha nem szereted a libegőt, akár busszal, vagy autóval is megközelítheted a botanikus kertet, mindössze 3 kilométerre található a városközponttól.
A kert több mint 2500 növényfajnak ad otthont, amelyeket a világ minden részéről telepítettek ide. A trópusi kertben madárpark is van, ahol 300 egzotikus fajban gyönyörködhetsz.

Robogj tobogánon!

Ha visszatérsz a városba, pattanj fel egy tobogánra. A kosárszán az őslakosok közlekedési eszköze volt, manapság kedvelt turista attrakció. A fatalpakon csúszó szánt két szalmakalapos carreiros, azaz szánhúzó irányítja a kanyargós utcákon. Mivel a meredekebb lejtőkön a szán csaknem az 50km-es sebességet is elérheti, igazi adrenalinbomba kipróbálni!

Babérerdő, az UNESCO Világörökség része

Ezen a szigeten mindenki talál látnivalót, ha pedig szereted a természetjárást, akkor el leszel ragadtatva a lehetőségek garmadájától. Az ősi babérerdőtől és vízesésektől a fekete sziklás tengerpartig rendkívül változatos természeti környezetet járhatsz be.
A babérerdő évmilliókkal ezelőtt az egész szigetet beborította, sőt, Európában elterjedt. Mára gyakorlatilag kihalt, és bár több makronéziai szigeten van babérerdő, a legnagyobb kiterjedésű Madeirán található. Éppen ezért vette fel az UNESCO 1999-ben a Világörökség listára. A babérerdő egyben számos ritka növény- és állatfaj élőhelye is. Itt sétálva óriási páfrányokat és virágzó növényeket is látsz, néha úgy érzed magad, mint egy mesebeli erdőben.

Kígyószisz

A madeirai utazásomra készülve olvastam, hogy a lila kígyószisz Madeira büszkesége. Nyomban megjelent előttem a nálunk ismert vadvirág képe, gondoltam, lapozzunk, ilyen itthon is van. Amikor azonban megláttam, mi is nő itt, megértettem, miért tartják nagy becsben. Azóta már tudom, hogy a makaronéziai fajok sokkal látványosabbak, mint itthon. Több tucat fajuk alakult ki a szigetvilágban, Madeirán két endemikus faj él, ezek egyike ez a csodásan szép lila virág.

Cabo Girao, séta az üvegpallón

A Cabo Girao óriási sziklafala csaknem 600 méter magas. A tetején lévő kilátóból remek panoráma nyílik Camara de Lobos városára, valamint Madeira déli partjaira. Ha bátor vagy, és bírod a mélységet, az üvegpallóra is kimerészkedhetsz, és letekinthetsz a szédítő mélységbe. Első alkalommal Singapure-ban volt hasonló élményem, meg is fogadtam, hogy soha többet nem kísértem a mélységet. Persze nem így lett, és itt sem bántam meg, hogy nem álltam ellen a csábításnak.

Séta a csatornák útvesztőjében

A mezőgazdasági célra kiépített csatornarendszer több mint 200 km hosszan hálózza be a szigetet. Az úgynevezett levadák mellett turistautak épültek ki, amelyeken kellemesen sétálhatsz. Javaslom, hogy olyan útvonalat válassz, ami vízesések mellett halad el.

Fürdés természetes medencékben

A sok millió évvel ezelőtti vulkánkitörések idején a folyékony láva az óceánt elérve megszilárdult, és természetes medencék alakultak ki. Ilyen medencéket találsz a sziget nyugati oldalán. Páratlan élmény érezni, ahogyan az óceán hullámai dübörögve csapódnak a medence falának, és csiklandozó permetként hullanak vissza rád. Homokos strandot Madeirán ugyan nem találsz, de a medencés pancsolás hidd el, kárpótolni fog!

A Thaiföldre utazók többsége a méltán híres tengerparti városokat, nyaralóhelyeket keresi fel, és csak kevesen tudják, hogy az ország belsejében milyen sok egzotikus élmény, kaland vár rájuk.

A sok-sok látogatásra érdemes hely közül most a Bangkokból rövid repülőúttal elérhető Chiang Mai-t mutatom meg neked, a Lanna királyság egykori fővárosát.

Ideális hely hegyi túrázásra, vagy kisebb sétákra, de robogóval könnyen elérhetőek a környező falvak, kisvárosok is. Egyébként is: robogózni az egyik legjobb dolog Thaiföldön!

Chiang Mai emberi léptékű városát könnyen meg fogod kedvelni, hisz klímája kellemesebb a déli fekvésű városoknál, és elképzelhetetlenül gazdag látványosságokban. A várost kettészelő folyó mentén kávézókban isteni süteményeket ehetsz, a kivizöld és a lila muffin különösen finom! Az üzletekben pedig a rengeteg helyi kézműves alkotás között szinte el fogsz veszni.

Érdemes a napot korán kezdeni, hogy megnézhesd a buddhista szerzeteseket, akik a templomok körüli utcákon vonulva gyűjtik össze a felajánlásokat, ideértve a napi étkezésüket is, amely leginkább csak néhány tányér rizs.
Chiang Mai-ban egy sor ősi, buddhista templom található, szinte minden utcasarkon befordulva egy újabb csodálatos wat, azaz imahely képe tárult majd eléd.

Szerintem az egyik legszentebb ezek közül a Wat Chiang Man, amely a 17. századból származik.

Számomra különösen emlékezetes ez a hely, egyik reggel frissen vásárolt süteménnyel a hátizsákomban leültem az udvaron, hogy kényelmesen megreggelizzek. Hirtelen egy idős szerzetes lépett hozzám, és már nyúltam a hátizsákomba a sütiadományért, amikor ő széles mosollyal felém nyújtotta a sajátját. Boldoggá tette, hogy megoszthatta velem kevéske ételét.

Chiang Mai-ban kihagyhatatlan hétvégi program az óvárosi éjszakai piac, ahol a Buddha szobroktól a cukornád szirupig minden kapható, a hangulata pedig biztosan magával ragad majd. Én eleinte idegenkedtem a kukoricadarálóhoz hasonló géppel kifacsart cukornád italtól, de a helyiek mosolya minden ellenállást legyőz. Érdemes neked is kipróbálnod!

Ha szereted a virágokat, akkor Chiang Mai a te helyed: a város környékén több orchidea kertészetben csodálhatod meg az Európában ismert és ismeretlen fajtáit ennek a virágnak. A thai-ok azt állítják, hogy ők a legnagyobb orchidea termesztők széles e világon, és ha egyszer belépsz egy ilyen kertészetbe, nem marad kétséged az állítás igazáról! Elképesztő méretek és színek, némelyik virág akkorára is megnő, mint az arcom! Szóval ez a program is kihagyhatatlan!

Chiang Mai tartományban több százezer ember él nagyon szegény körülmények között a dzsungelben. Ezek a hegyvidéki emberek különböző etnikai közösségekhez tartoznak, elsősorban a szomszédos Burmából, Tibetből menekültek Thaiföldre kb. 150 évvel ezelőtt. Az itt élő kilenc törzs közül a legnépesebb a kareneké. A nagyjából 400 ezer fős etnikai közösség egyik csoportja a gyűrűs-, vagy hosszúnyakú karenek.

A nyakgyűrűk viselésével kapcsolatban számos eredetmonda él, egyes mondák szerint a tigrisharapásoktól védik a nőket, mások szerint azért hordják, mert karcsúvá, különlegessé teszi őket. A gyűrűket a lányok öt éves koruktól viselik, az elsőket törzsi szertartással kísérve helyezik fel. A gyűrűk száma évről-évre nő, de legfeljebb 27 lehet. Bár a kareneknél nem jellemző, előfordul, hogy szerelemféltésből leveszik a nő gyűrűit, aki ebbe néhány napon belül belehal. A kareneknek mágikus erőt tulajdonítanak a thaiok, így általában csak turisták látogatják a falvakat. Mivel más bevételük nincs, nem mulasztottam el néhány bahtot adni, hogy enyhítsem a szegénységüket.

Ellentmondásos érzések kavarognak bennem amikor a thai tigrisfarmokra gondolok. Egyrészt minden porcikám tiltakozik az állatok zárva tartása ellen, másrészt a vágy, hogy a közelükbe férkőzhessek, megérinthessem őket, szintén erős. Ma már talán nem is mennék el a Chiang Mai közelében lévő tigrisfarmra, de tagadhatatlanul nagy élmény volt. A legnagyobb vadaktól a néhány hetes tigrisekig „tigrisközelbe” kerülhettem, simogathattam őket, a kicsiket pedig cumisüvegből etethettem. Elképesztően erősek, már a kicsiknek is olyan kemény az izomzatuk, mint a tömör gumi! Még ma is érzem milyen volt megérinteni gyönyörű testüket.

Észak-Thaiföld legnagyobb kulturális eseménye az évente megrendezett virágkarnevál, ami a hűvös évszak végét jelzi. A több órán át tartó pompás felvonuláson a színes, változatos népviseletbe öltözött táncosok thai táncokat adnak elő, és virágot osztanak a nézőknek. Virágokkal pompásan feldíszített, fényjátékkal és zenével kísért kocsikon vonultatják fel a Miss Chiang Mai jelöltjeit, a szebbnél-szebb thai lányokat. A nap végén közülük kerül ki a Virágkarnevál királynője. Ha kedveled a karneváli hangulatot, vagy virágrajongó vagy, érdemes ebben az időszakban ide látogatnod!

Észak-Thaiföldre akár egy phuketi vagy pattayai nyaralás során is eljuthatsz, hiszen tömegközlekedéssel gyorsan és olcsón eljuthatsz ide. A város igazán gazdag látnivalói egzotikus élményt nyújtanak és megnyitják az ablakot a valódi thai életbe. Érdemes egy-két éjszakát a városban tölteni, a szállás és az étkezés is kedvező, a thai konyha pedig közismerten remek. Rajta fel, vár Chiang Mai!

A dél-olasz város közvetlen repülőjárattal Budapestről hetente majdnem minden nap elérhető. Kellemesebb a klíma, mint itthon, mivel ezer km-rel délebbre fekszik. Érdemes tavasz előtt is ellátogatni, annál is inkább, mert igen olcsó az utazás, a város főbb látnivalói pedig akár egy hosszú hétvégén is megtekinthetők.

Izgalmak

Eddig háromszor jártam Nápolyban, abból kétszer ki akartak rabolni. Elég rossz arány, de szerencsére megúsztam. Kérdezheted, hogy akkor mi a fenének mentem vissza az első mázli után?! Először üzleti úton jártam ott és lejött, hogy a szűk fél nap, amire még futotta turistáskodni, nem lesz elég.

Öltönyben közelítettem meg a pályaudvart, amikor is körbevett 3-4 fiatal (ilyenkor nehéz pontosan számolni) és az izzó légkörből lejött, hogy nem csevegni kerítettek be. Szerencsére nem voltak profik és az épület előtt parkoló buszok között egérutat nyertem, hiába lihegtek a sarkamban.

Másodjára két jól öltözött férfi akart szelíd rábeszéléssel rávenni, hogy menjek el velük egy mellékutcába. Az egyik úgy tett, mintha nem beszélne olaszul és kérték hogy segítsek nekik fordítani franciáról. Az egész szituáció bűzlött és minél elutasítóbb voltam, annál erősebben győzködtek. Agresszívan követelőztek és egyre közelebb jöttek. Neveletlenül hátat fordítottam nekik és sietősen távoztam. Szerencsére forgalmas úton történt az eset és látható közelségben volt egy rendőr is. Ne gondold, hogy a maffia nagy fogása lettem volna, de köztudomású, hogy a forróvérű és klímájú városban gyakoriak a kisebb bűncselekmények is. Már másodjára is úgy mentem oda, hogy véletlenül se legyen nálam sok készpénz, azt is jól elrejtettem. Vállról lógó táska?! Felejtős. Kihalt, félreeső utcákban andalogni egyedül?! Eszedbe se jusson!

 A kisboltok itt még virágzanak

Hogy miért is megy vissza és újra vissza a turista? Hát mert a város hangulata, fekvése, lüktető pezsgése egyedi, az igazi olasz temperamentumot itt tetten éred. Nápolyban nincsen nagyon sok klasszikus turisztikai látnivaló, de azért sok az érdekesség. Élvezni fogod, ha bemész egy-két helyi kisboltba. Van itt sajtbolt, húsbolt, pék, zöldséges, ahová főleg a helyi lakosok járnak vásárolni. Na jó, de mi a nagy attrakció egy zöldségesnél? Hát a komótosság. Hogy ráér az eladó és vevő egyaránt, nincs hová sietni. Megbeszélik a helyi híreket és pletykákat. Szót váltanak a gyerekekről és unokákról, mindegy, hogy nem történt semmi érdemleges a legutóbbi találkozásuk óta. Röviden: szociális életet élnek, állítólag ez is a mediterrán hosszú élet egyik titka.

A belvárosban a hagyományos kereskedelmi életet szerencsére nem tudták felülírni a multik üzletláncai. A szűk utcák és a korlátozott hely miatt nagy üzleteket nem lehet itt kialakítani. Ha például bemész egy sajtboltba, jó eséllyel tudsz kóstolni, mielőtt megveszel valami finomságot. Nem baj, ha nem érted, mit mond a boltos, a gesztusok önmagukért beszélnek. Lehet, hogy drágább mint egy élelmiszeráruházban? Ha ott beteszed a kosaradba a sajtot, megeszed, majd elfelejted az egészet. De ha a kisboltban teszed a táskádba, biztosan emlékezni fogsz az eladó széles mosolyára és a jó hangulatra.

A Castel Nuevo és a Királyi Palota

Nápoly szembeszökő látványossága a Castel Nuovo. Férfi- és fiúszívet megdobogtató várról beszélünk. A tökéletesen restaurált épület középkori fénykorában sem nézhetett ki különbül. Nagy Lajos királyunk nem a vár miatt jött Nápolyba háborúzni, hanem hogy seregével simítsa el a családját ért igazságtalanságot.

A Királyi Palota (Palazzo Real) hozza a szokásos cirádás-barokkos kötelező elemeket. Van itt óramúzeum, képtár és aranyozott lakosztályok. Ha szereted ezt a vonalat, szánj rá 3-4 órát. A palota „szépséghibája”, hogy egykoron V. Károly német-római császár számára készült, de az uralkodó  - akinek birodalmában soha nem nyugodott le a nap – egyéb elfoglaltságai miatt be sem tette a lábát Nápolyba. Mindegy, ha már van királyi palota, a későbbi nápolyi királyok azért használták, itt pompázott a nápolyi udvar egy darabig.

Ha elfáradtál a kultúrkincsek között, akkor pár száz méterre felüdülhetsz valamelyik városi parkban. A Giardini del Molosiglio intimebb és szebben parkosított, mint a Villa Comunale. Viszont az utóbbiból jobb a kilátás a tengerre.

Adódik, hogy bemenj a parkban lévő városi Akváriumba. Ízlésesen alakították ki a tengeri élőlények számára az eredeti lakóhelyükhöz hasonló életteret. A Nápolyi öböl élővilágát felsorakoztató bemutató jól reprezentálja, hogy a víz alatti élet mennyire sokszínű - szó szerint is.

Az építkezés azonban nem csak a föld felett zajlott. Évszázadok alatt elképesztő méretű föld alatti labirintust hoztak létre. Viszonylag könnyű volt vájatokat kialakítani a laza vulkáni talajban. A barlangrendszer vízvezetékek, katakombák és közlekedési útvonalak hálózata. Te is bemehetsz és jól fog esni a hűvös klímájú terepen a séta nyáron, vagy a kintinél melegebb hőfok télen. Több lehetőséged is van, a leglátványosabb a Catacombe di San Gennaro.

Az impozáns méretű tereket remek hangulatú világítással dobták fel, klassz élmény itt a csendben sétálni, miközben dübörög a fejünk felett a városi forgalom. A Catacombe di San Gaudioso le sem tagadhatná, hogy temetkezési hely volt, csontvázak, halotti szobrok és az elmúlást idéző falfestmények késztethetnek egy kis merengésre. A másik impozáns labirintus a San Gennaro Dómról kapta a nevét.

Ha Nápoly, akkor kötelező a pizza

Persze, kár lenne az életvidám, lüktető városban csak az örökkévalóságon tűnődni, mikor tele van jobbnál jobb éttermekkel. A nápolyi pizza megkóstolás kötelező minden turistának. A helyi szakácsok büszkék arra, hogy szerintük egész olasz földön az ő tésztájuk a legjobb. (Az igazsághoz tartozik, hogy ugyanezt mondják a helybéliek Rómában, Észak-Olaszországban vagy Szicíliában.) Egyik este Calzone pizzát rendeltem. Ezt azért kedvelem, mert a félbe hajtott tésztában szaftosabb marad a töltelék, mint a hagyományos pizzán a rátét.

Állítólag a nápolyi tészta titka abban rejlik, hogy sokáig pihentetik és emiatt sok légbuborék keletkezik benne. Jó tanács: menj olyan helyre, ahol kizárólag olasz étlap van. Az a vendéglő biztosan nem turistacsapda. Hogy nem érted mi van ráírva? Segítek: Hawai=ugyanaz mint otthon, tonno=tonhal, 4 Formaggi=4 sajtos, mariscos=tenger gyümölcsei. Ha ez nem elég, válassz olyan helyet, ahol képes étlap van. Az is hatékony megoldás, ha kiszemeled valamelyik vendég adagját és a pincérnek elmutogatod, hogy pont olyat kérsz te is. Ha beülsz egy kockás terítős helyi pizzériába, megígérem, hogy elégedetten fogsz kijönni!

A szigetcsoport Magyarországról nézve eléggé a világ végén van. Ám ha érdekel az egzotikus természet, megéri a fáradságot (és költséget). Én hosszabb latin-amerikai utam során iktattam be a szigeteket. Ecuadorból repültem oda, mint mindenki más. Van ugyan hajójárat is, de ezer kilométert utazni időigényes és unalmas.

Régen 100 ezer főben korlátozta az ecuadori kormány a szigetet felkereső turisták számát, hogy minél kevesebb környezeti terhelés keletkezzen az óceán közepén lévő szigeteken. Mára győzött a profitéhség és jelentősen enyhítettek a korlátozáson. Ha utazási csomagot vásárolsz helyben, az ecuadori fővárosból odarepítenek, és a szállás a kiválasztott hajón van teljes ellátással. A program része, hogy elvisznek 4-5 szigetre, minden napra másik jut. Folyamatosan velünk volt egy biológus-idegenvezető, aki szigetről-szigetre vezetett és a lehető legrészletesebben, de közérthetően értelmezte a látnivalókat a lakatlan szigeteken.

Teknősök százával

Mindegyik szigetnek megvan a maga karaktere. Nekem a legjobban az egyik, óriásteknősök által lakott sziget jött be. Előző este bizalmatlanul faggattam az idegenvezetőt a szálláshajón, vajon biztosan lesznek-e óriásteknősök. Először még tárgyszerűen válaszolt, hogy igen, persze. Egy szavát sem hittem és csak nyomultam, hogy hátha elbújnak. Amikor negyedjére feszegettem a kérdést, az egyébként végtelenül türelmes tudóska kissé kizökkent nyugalmából. Másnap értettem meg, hogy miért. Csak azon az egy szigeten ahol kikötöttünk,  hemzsegtek az óriásteknősök. Több százat láttam én is. A páncélosok 50-60 kilóra megnőnek és igen ostobák, de szeretnivalók. Semmi természetes ellenség nem zavarja őket abban, hogy egész nap csak egyenek. Érzékszerveik igen tompák, alig látnak, gyenge a hallásuk és szaglásuk. Hiába, a túléléshez nincs szükségük kifinomult érzékszervekre.

Az sem zavarta az egyiket, hogy miközben legelt, elé hasaltam a fűben. Kb. 30 cm közelre legelte magát, aztán én adtam fel a „párbajt” és felálltam.

Megérinteni, megsimogatni szigorú büntetés terhe mellett tilos minden állatot. Azért óriásteknős ügyben láttam kivételt, de az kényszerhelyzet volt. A kiépített, de szűk aszfaltozott út közepén szunyókált egy kétéltű, elállva a busz útját. Kb. tíz perc után a sofőr leállította a motort és elkezdődött a kilátástalan várakozás. Az igen lassú jószágnak 2-3 percbe tellett volna, hogy keresztülmenjen az úton, de esze ágában sem volt mozdulni. Kiderült, hogy néha órákat ilyen tetszhalotti állapotban szundít. Mivel tovább kellett menni a hajó indulásához, félretéve minden állat-nem-megfogási tabut, a sofőr és az idegenvezető megemelte az 50-60 kilós példányt és belehuppantották a fűbe.

Több szigeten is vannak iguana kolóniák. Az ijesztőnek tűnő hüllők jobban félnek az embertől, mint mi tőlük. Azonnal vízbe vetik magukat, ha közelítesz hozzájuk. Feltéve, hogy kellő mennyiségű meleget akkumulált a testük ahhoz, hogy mozogni tudjanak. Reggel még szinte mozgásképtelenek, de ha felmelegszik a vérük, fürgén a tengerbe ugranak.

Kis tudományos(kodó) információ: Darwin a szigeteken járva figyelte meg, hogy a különböző, egymástól távolabbi szigeteken miként módosult a pintyek csőre és a teknősök páncéljának mintázata. Hipp-hopp, máris kész az evolúciós elmélet. Ez persze túlzás így, de a tudós itt-tartózkodása alatt tett megfigyelései valóban alapokkal szolgáltak az elmélethez.

Élet az óceánban

Van ám vízi világ is a szigetek körül! Az óceán ugyan hosszabb fürdésre nem alkalmas, mert a Humbold-áramlat a Déli-sarkkörtől egészen idáig hozza a hideg áramlatot. Mivel sok tápanyagot szállít, imádják a körülményeket a fókák. Felejthetetlen élmény volt, ahogy a fókák körbevettek és együtt úszhattam velük. Az egyik a víz alatt még a szemembe is bámult. Mintha azt kérdezte volna: „Helló, tesó, hát te mi járatban?”

Nyersebb dolgot is láttam az egyik partszakaszon. Az éppen megszületett fókabébi az anyja mellett heverészett. Pár méterre tőlük egy sólyomféle ragadozó madár ült türelmesen. A vezetőnk elmondta, hogy a madár arra vár, hogy megszülessen a méhlepény, ami remek préda számára. Türelme általában véges, ha nincs eredmény egy-két órán belül, akkor elragadja az újszülöttet. Persze szerettük volna elzavarni a ragadozó madarat, de ezt az idegenvezető nem engedte. Az ökológiai egyensúlyba nem avatkozhat bele ember. Próbálják a természetet eredeti formájában konzerválni, illetve hagyják, hogy a természetes folyamatok a saját útjukon haladjanak tovább. Csak drukkolni tudtunk, hogy az aranyos fókabébi megmeneküljön!

A szigeteken tett kirándulásom előtt nem sejtettem, hogy a pingvinek élettere egészen az Egyenlítőig terjed. A Galapagos-szigeteken ezrével élnek, kedvelik a Humboldt-áramlatot, ami hideg és táplálékban gazdag. Mivel a természeti körülmények az Arktiszhoz képest kedvezőek, elegendő kicsire nőni, a viszonylag vékony zsírréteg megfelelő védelem az óceán vizében. A partról sokáig szemmel tudod őket követni, amint boszorkányos fordulékonysággal ejtik el a halakat a kristálytiszta vízben.

A szigetek között rutinszerűen közlekedő hajókon mindent megkapsz, ami ahhoz kell, hogy élvezd a Galapagos-szigetek felfedezését. Komfort, kényelem, békés hullámok. A személyzet kedves. A kapitány és a legénység a búcsúpartira díszruhába vágta magát, ilyen szempontból kissé kényelmetlenül éreztük magunkat a sportos viseletben. A legaranyosabb az volt, hogy még tortát is sütöttek nekünk és ügyesen kicicomázták.

Több hónapos ázsiai utazásom egyik csúcspontja volt a Khao Sok Nemzeti Park. Thaiföldön sok nemzeti park van, de ilyen lenyűgöző trópusi dzsungelt máshol nem találsz az egész országban.

A park központja busszal is megközelíthető, ez alkalommal gyűjtőtaxit választottam. Meg is bántam, mert olyan vadul száguldozó sofőrt fogtunk ki, úgy éreztem, a dzsungelben rám váró kalandok izgalmai messze elmaradnak majd ettől a feszkótól.

Szállás a dzsungel közepén

A park bejáratánál kis település épült ki, ahol szállások, vendéglők és élelmiszerboltok találhatók. A falu szélén szálltam meg, mert innen indulnak a túraútvonalak. A dzsungelszálláson a központi épület kivételével minden ház cölöpökön áll, fapallókon közlekedsz, miközben alattad hullámzik a dzsungel. A házikók egyszerűek, de kényelmesek: hálószoba, fürdőszoba, terasz. A teraszról reggelente bámulod a dzsungel fölött felkelő Napot, és hallgatod a dzsungel hangjait. Totális béke, és szabadság, ezt érzed.

Az első kávét kortyolgatva elköszöntem kedves gekkó barátaimtól, akikkel a szálláson osztoztam, majd bevettem magamat a faluközpontba. Pár méter után belebotlottam egy túraszervező cégbe, és lefoglaltam egy kétnapos dzsungeltúrát.

Irány a dzsungel!

Másnap korán reggel indult a túra. Hat fős kis csapatunkat Adil vezette, aki úgy ismerte a dzsungelt, mint a tenyerét. A sátrakat, élelmet a túravezetők cipelték, mi csak a személyes holminkat vittük, így persze könnyű volt a menetelés.

Az út elején a bambuszerdőn áthaladva önfeledten beszélgettünk mindaddig, amíg Adil hirtelen meg nem állt, és kezével csendre intett bennünket. Csak egy szót ejtett ki a száján, amit inkább csak leolvasni tudtunk: elefánt! Kézjelekkel utasított, hogy meg se mozduljunk.

A vadelefántok veszélyesek, és ha támadnak, nincs menekvés. Ekkor már mi is hallottuk a csörtetést, és nem hogy megmozdulni, levegőt venni is alig mertünk. Az izgalom csak fokozódott, amikor Adil elővette a riasztópisztolyát. Óvatosan körbe kémleltem, vajon hova meneküljünk, ha rosszra fordul a helyzet, de az áthatolhatatlan bambuszerdőn kívül egyáltalán nem volt más. Ekkor vezetőnk  meggyújtotta az öngyújtóját, hogy megnézze, merről fúj a szél. Szerencsénk volt, nem felőlünk fújt, így végre kiengedtük visszafojtott lélegzetünket. Az elefánt távolodó lépteinek zajától kísérve csendben folytattuk utunkat.

Ekkor bevettük magunkat a bozótosba. Itt már nem volt könnyű gyalog-galopp a menetelés. Igaz, hogy száraz évszak volt, de hegynek felfelé kaptatva ez a páratartalom így is magasabb, mint ami kényelmesnek mondható. Az ösvény folyó partján vezetett felfelé, mint kiderült, egy vízesés tetejére.

Az alacsony vízállást kihasználva a mederben fekvő köveken jutottunk át a túlpartra. Épp időben, hogy még sötétedés előtt sátrat verjünk. Ezen a szélességi körön egész évben reggel hat körül kel a nap, és este hatkor búcsúzik.

Mire megfürödtünk a folyómeder kis medencéjében, már éreztük a vacsora ínycsiklandozó illatát. Körbe ültük a tábortüzet, és figyeltük, hogyan készül a bambusznádban sült rizs. Pörgött a csirkenyárs. Minden finom volt, de a bambuszban sült rizs mindent vitt!

Éjszakai dzsungeltúra

Jóllakottan vonultunk a sátrainkba, bár a dzsungel körülöttünk még nagyon is ébren volt. Már majdnem álomba merültem, amikor Adil bevilágított a sátorba, éjszakai túrára invitált. Tettünk egy nagy kört a tábor környékén, de nagyobb állatot nem láttunk. Az apróbb-nagyobb pókok, skorpiók végezték dolgukat, szerencsére nem velünk.

Van valami borzongató az éjszakai dzsungelben, izgalmas, és mégis természetes. A zsigereidben érzed, hogy te is ennek a vad világnak a része vagy. Már közeledett a hajnal, amikor kiabálásra, dobolásra ébredtem. Adil és társa vadul üvöltöztek, egyértelmű volt, hogy valamit próbáltak elriasztani. Eszembe se jutott kimenni a sátorból, csak reméltem, hogy ők nyernek. Végül elült a csatazaj, és a halk beszélgetésből ítélve nem történt baj. Reggel kiderült, hogy néhány vaddisznó hatolt be a táborunkba az ételmaradékra aspirálva.

Vissza a civilizációba

A lefelé vezető út kalandosan indult, mivel az átkelési pont a folyó mélyebb szakaszán volt. Tarzanként, indákon csimpaszkodva lendültünk egyik partról a másikra. Ez a mutatvány nem mindenkinek sikerült elsőre, így nagy izgalommal, de sok nevetéssel kezdődött a nap.

A visszafelé vezető út könnyű volt. Találkoztunk kisebb kígyókkal, de Adil szerint ártalmatlanok voltak. Hát, amelyiket megfogtuk, minden bizonnyal. Óvatosan kézbe vettük, hogy a karunkra tekeredjen, aztán mindenki ment tovább a maga útján.

Estére élményekkel gazdagon értünk vissza a faluba, és már mentünk is vacsorázni az étterembe. A teraszra villogó majom szempárak bámultak be a sötétben lengedező fák lombjai közül.

Bár Krakkóba el lehet jutni Pestről repülővel is, én inkább az autót választottam. Mivel egész Szlovákiában a zólyomi kempingnél lehet a legjobb juhtúrós sztrapacskát enni, megálltam, mint mindig. Az autóút a mesés Alacsony-Tátra érintésével Rózsahegyen keresztül vezet lengyel területre.

A hegyi utakat takarítják, jól járhatóak. A Tátra havas csúcsait látva biztosan nem fogod megbánni a téli kiruccanást. Ha utiterved engedi, kitérőt tehetsz Zakopanéba, vagy egy kisebb hegyvidéki faluba, úgy fogod magad érezni, mintha mesekönyvben sétálgatnál. Ha repülővel utazol, könnyedén bejutsz Krakkó központjába autóbusszal vagy HÉV-szerű vonattal.

Dicső múlt és dinamikus jelen

Dél-Lengyelország titkos fővárosa valamikor valóban az ország közigazgatási központja volt. Évszázadokig volt királyi székhely, de ez már csak a dicső múlt. A századforduló környékén nyugat-európai mintára gyönyörű belvárost húztak fel, meghagyva számos régebbi épületet.

Nagy túlélő a lengyel nép. Nagyhatalmak érdekszférájában lavírozva fenn tudott maradni a nemzeti eszme akkor is, amikor megszűnt az államiság. Ez a mentalitás lejön a város mai hangulatából is. Dinamizmus, sok építkezés, modern városnegyedek és nagyon-nagyon sok felújítás jelzi, hogy jól mennek a dolgok. A város tömegközlekedését remekül megszervezték. Szükség is van rá, bő félmillió ember él itt, próbálják a motorizációt kiváltani buszokkal, villamosokkal.

Wawel, a királyi vár

A királyi vár, a Wawel több múzeumot és templomot tartogat számodra. Célszerű nyitásra menned, mert 11 után turista csoportok foglalják el minden zugát és szinte mozdulni sem lehet. És akkor még nem említettem a hangos beszédet. Egymást érik a vezetett csoportok, az idegenvezetők itt minden nyelven magyaráznak a turistáknak. Amerikai és francia csoportok, vagy honi nyugdíjasok egyaránt követelik a jussukat, hogy fizikailag is közel kerüljenek a lengyel történelem relikviáihoz. A Kincstár komoly légkörében láthatod a lengyel királyok államiságát szimbolizáló tárgyakat. A királyi lakosztályok természetesen dúsan aranyozott bútorokat, mázsás csillárokat és pazar szőnyegeket rejtenek.

A legnagyobb benyomást rám a reneszánsz díszudvar tette. A háromszintes, kecses oszlopokkal tarkított árkádok akár lehetnének Itáliában is. Sajnos Magyarországon kevéssé, mert a török uralom alatt nem épülhettek hasonlók.

Ha a Wawelben vagy, ne hagyd ki a székesegyházat. Kívülről úgy tűnhet, hogy kissé szedett-vedettre sikerült. Ennek az az oka, hogy több évszázadon keresztül építették, illetve bővítették. Belül kétségkívül fénypontnak számít a Zsigmond-kápolna, ami szerencsére megőrizte eredeti reneszánsz formáját. A főoltár díszes, aranytól roskadozó, barokk megjelenése kissé idegen testnek hat a nagyszerű, égbe törő gótikus oszlopok között. Az altemplomban lévő kripták rejtik a királyi dinasztiák csontjait, de helyet kaptak itt politikusok és hadvezérek a modern korokból is.

Ha megtelt a fejed a Wawel látnivalóival, kiváló lehetőség, hogy a bástyákról élvezd a panorámás kilátást. A vár alatt a Visztula hömpölyög és lassú folyása emlékezteti a lengyeleket dicső múltjukra.

Pápa-kultusz

II. János Pál pápa életében is óriási népszerűségnek örvendett Lengyelországban. Halála után tovább él kultusza, hiszen sokáig itt tevékenykedett bíborosként, mielőtt pápává választották. Megválasztása óriási meglepetés volt annak idején és sokan úgy gondolják, hogy ténykedése jelentősen hozzájárult a közép-kelet-európai rendszerváltáshoz. Befizethetsz olyan pár órás tematikus VIP túrákra, amelyek során megismerheted az azóta szentté avatott volt egyházfő krakkói életével.

Én a krakkói lakóházát kerestem fel. Ebben a múzeummá átalakított épületben lakott pár évig apjával. A puritán módon berendezett lakóépületben korhű képek és berendezési tárgyak vannak. A legjobb az egészben az volt, hogy a személyzet rendkívül türelmes és kedves volt. Szívesen beavattak a pápa életének kevéssé ismert részleteibe kiváló angolsággal. Ha van kedved elmenni ebbe a házba, negyedórás sétával eljutsz a Wawelből és a Visztula egyik hídján átsétálva a királyi vár panorámáját is megcsodálhatod.

Szórakozónegyed

Krakkónak is van bulinegyede, úgy hívják hogy Kazimierz. Régen zsidónegyed volt, ma viszont az éjszakai élet központja. Az esti órákban beindul az élet, akárcsak a budapesti belvárosban. Éttermek, diszkók, bárok, van itt minden! A hangulatos utcácskákban ódon hangulatú házak aljában sorakoznak a vendéglők. Ha vacsorázni szeretnél, menj időben, mert 8 után kitehetnék a „Megtelt” táblát. A lengyeleknek jól megy az utóbbi években. Virágzik a gazdaság, erős az a réteg, amelyik megengedheti magának, hogy rendszeresen vendéglőbe járjon. A turisták sem kímélik a pénztárcájukat, ha egy jó vacsoráról van szó.

Mi egy jópofa, fiatalos helyet választottunk. Ez nem csak a közönségre igaz, hanem a személyzetre is. Pedáns tisztaság, mosolygós kiszolgálás. Megkapjuk a kötelező extra mosolyt, amikor kiderül, hogy magyarok vagyunk. A mai fiatalok kevéssé foglalkoznak a lengyel-magyar közös történelmi gyökerekkel, de sokuknak kellemes élményük van Magyarországról.

A minket kiszolgáló pincérlány kérés nélkül hoz kupicányi vodkát a ház ajándékaként, még rendelés előtt. Ebből is látszik, hogy szeretetből teszi. Bevett szokás a világban, hogy a vendéglő ad egy kilépőt ajándékba, mielőtt fizetnél, hátha megnöveli ez a gesztus a borravaló adási hajlandóságot.

Spenóttal töltött palacsintát, uborkás zöldséglevest és pisztrángot választottunk. Nem tévedtünk, sőt, a spenótos palacsinta azóta meghonosodott a mi konyhánkban is.

Ha dél-olaszországi nyaralásra szánod el magad, akkor Nápoly és környéke mindig jó választás. És ha ezen a vidéken jársz, akkor szinte kötelező kirándulás Pompeii (vagy ahogy magyarítva írjuk: Pompei) városa, ami biztosan az egyik legérdekesebb látnivalója az európai kontinensnek.

Pompeii az ókori Római Birodalom egyik leggazdagabb városa volt, Nápolytól nem messze, a Vezúv vulkán tövében fekszik. Időszámításunk után 79-ban a Vezúv kitörése okozta a korabeli város végét, a vulkáni hamu és habkő maga alá temette a várost és csodálatos módon konzerválta azt. A veszély elmúlásával azonban többek fosztogatásba kezdtek az egykor gazdag település maradványainál, de lassan feledésbe merült ez is. A folyamatos régészeti munkáknak köszönhetően egyre nagyobb rész ismerhető meg az ókori város életből.

Hogyan juthatsz el Pompeiibe?

Nápolyból nagyon könnyű eljutni a városba saját szakállra, fél óránként jár közvetlen elővárosi vonat a romkerthez. Ráadásul a vonaton inkább helyiekkel találkozol majd, mert a turisták nem ezt a közlekedési formát választják, hanem befizetnek egy jóval drágább csoportos útra. Vélhetően neked sincs szükséged a tülekedésre, az egymásra várásra, az alkalmazkodásra. A nápolyi főpályaudvaron hagyományos kasszánál, vagy automatánál meg tudod venni a jegyed, elegendő annyit megjegyezned, hogy Pompeii Scavi állomásra tartasz. Ha inkább beszélgetnél egy kedves olasz pénztárossal, akkor a Parco Archeologico di Pompeiit kell emlegetned, vagy egy cetlin odacsúsztatnod, és már kapod is a HÉV-szerű vonatra a jegyed (helyjegy nem kell). Az út mintegy fél óra, ha bizonytalan vagy, hol kell leszállnod, kérdezd meg valamelyik olaszt, boldogan fog segíteni. A peronokon egyébként jól láthatóan, több helyen is szerepel a megálló neve, nehéz eltéveszteni. Visszafelé egyszerűbb dolgod lesz, mert a végállomás a nápolyi főpályaudvar.

Ne nyáron utazz Pompeiibe, persze ha teheted!

Lehetőség szerint ne a nyári időszakban menj az ókori városba, pokoli hőség lehet kora délután. Amennyiben mégis akkor mész, érdemes elindulni korán, hogy nyitásra odaérj, így, ha nem is kerülöd majd el a délutáni kánikulát, de nem a nagy tömeggel érkezel. Úgy készülj, hogy a romvárosban árnyék alig-alig van, igaz, be lehet menekülni néhány épületbe a hőség elől, de a látnivaló leginkább a városkép maga, nem pedig a belső terek.

Jól teszed, ha viszel magaddal innivalót és nem árt egy kis harapnivaló sem, persze mindent meg is vehetsz majd, de az árak csillagászatiak lesznek.

A romváros

Ne felejts el térképpel készülni, mert akkor hatékonyabban tudod birtokba venni a területet. Térképet szerezhetsz a pénztárnál is és még egy praktikus tanács: a bejárat körül nagyon sok szakképzett idegenvezető lesz, akik próbálják eladni a szolgáltatásukat. Ha beszélsz valamilyen világnyelven és igényled a szakembert, akkor nyugodtan bízd rá magad valamelyik szimpatikus vezetőre. (Magyarul persze nem tudnak és a horribilis összeget fognak mondani. Alkudni is sajnos lehetetlen, mert összebeszélnek.) A romvárosban szabadon sétálhatsz és az okosan kialakított járdákról még azt is megfigyelheted, hogy az ókori szekerek kerekei milyen nyomokat vájtak a kövezetbe.

Én sok meghökkentő dologgal szembesültem Pompeiiben. Először is a méretek. Az ókori Itália egyik nagyobb városáról van szó. A Vezúvra felkapaszkodó lankákon és az alatta elterülő síkságon kedvező feltételek voltak a mezőgazdaság számára. A település elhelyezkedése kedvezett a kereskedelemnek is, így nem csoda, hogy 20 ezer embernek adott megélhetést.

Talán a leginkább szembetűnő, hogy úgy a 2000 évvel ezelőtti római városépítők igazából tudták a dolgukat. Mai mérnököket megszégyenítő várost húztak fel. Sakktábla szerű elrendezésű utcák, jól elgondolt közösségi terek és kereskedelmi központ. Szépen megmaradtak az egyes elárusító standok is, lehet látni például az ételkifőzdék berendezését edénytárolóit.

A 20 ezer fő befogadására képes Amphiteatrum gondoskodott a szórakoztatásról, akárcsak a klasszikus elrendezésű és jó akusztikájú nagyszínház. Ha gyönyörű mozaikokat akarsz látni, ki ne hagyd a Vettius Házat! itt látni fogod, hogy az egyébként is gazdag város arisztokráciája hogyan élt akkoriban. Ugyancsak gyönyörű és látványos a Misztériumok Háza, ahol színpompás freskók várnak rád. Mókás látni, hogy az egykori városlakók közös pottyantókban könnyítettek magukon. A higiénia alapelv volt az ókori Rómában, az egész birodalom tele volt városi fürdőkkel, természetesen Pompeii is rendelkezett ilyennel. A rómaiak felépítették a város víz- és csatornarendszerét, működött a közvilágítás is.

A romváros több pontjáról jól látható egy kis hegyecske, ez maga a Vezúv. Hihetetlennek tűnik, hogy a kedves kis vulkáni csúcsból akkora mennyiségű törmelék, por és láva folyt ki, ami több méter magasan betemette a virágzó várost. A tragédiának a korabeli történetíró szerint voltak előjelei, morgott a föld és gázok törtek elő a vulkán kráteréből. Mivel sokan ezt komolyan vették, így el tudtak menekülni a katasztrófa elől, sok emberre viszont álmában zúdult a láva. Teljes emberi alakok kerültek ki megkövesedve az ásatások során. Sokakat olyan alakban látni, amelyeket az ásatások során öntöttek ki gipszből, némelyek arcán még az érzelmek is megmutatkoznak.

Mit érdemes meglátogatnod ezen a napon?

Feljebb már említettem pár helyszínt, amit érdemes meglátogatnod, de összeírtam a legfontosabb látnivalókat, amiket véleményem szerint nem szabad kihagynod.

1. Fórum (Forum)

A római város főterét, a Forumot, oszlopsorok veszik körül, innen indulnak a különböző városrészekbe vezető utak. A Forum környékén főként kereskedelmi helyeket, szentélyeket és templomokat találsz: a Lares-szentélyt; Vespasianus templomát; a gyapjú árusító csarnokot; és a Kúriát, ahol a városi tanács ülésezett.

2. Színház (Teatro Grande)

A lejtős talajba épített Teatro Grande (Nagy Színház) jelenleg 5000 néző befogadására alkalmas, és nyáron műsorokat is láthatsz itt. Érdemes felmásznod a felső sorba, az egyik legszebb kilátás innen tárul a szemed elé az egykori városra és a Vezúvra.

3. Ízisz temploma (Tempio di Iside)

A Tempio di Iside, Ízisz templomát, egy egyiptomi istennőnek szenteltek a helyiek. A templomot a Krisztus előtti második században emelték, majd egy földrengés során elpusztult, de újjáépítették a Vezúv kitörése előtt úgy 10 évvel. A templomot körülvevő oszlopcsarnok egyik helyén még Stendhal francia regényíró kézjegyét is felismerheted 1817-ből.

4. Terme Stabiane

Ahogy már említettem a fürdők kiemelt szerepet játszottak a rómaiak életében. Nem csak egészségügyi okokból, hanem itt folytak a legfontosabb beszélgetések, gazdasági, kereskedelmi ügyletek is. Na, meg sokszor a szexre is itt került sor. A Terme Stabiane Pompeii legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt fürdője. A bejárat az oszlopos palotába vezet, balra egy úszómedence; a jobb oldalon pedig a férfi és a női fürdő található, amiket a vízmelegítő kályhák választanak el egymástól.

5. Vettii-ház

Nekem az egyik legérdekesebb látnivaló a Vettii-ház volt Pompeiiben. Ez az épület két testéré volt, akik a középosztályhoz tartoztak. Jól látszik, hogy nem csak az arisztokrácia élt jómódban, hanem sokan mások is. A házban láthatsz pár freskót, valamint az eredeti márványdíszítést is sőt, a konyhában még megvannak a főzőedények!

6. Sírok utcája

Pompei falain kívül találod azt az egykori külvárosi negyedet, ahol a helyiek a sírok utcáját alakították ki. Az utat impozáns temetkezési emlékművek szegélyezik, a Rómában található Via Appia-n kívül ez a legjobban fennmaradt temetkezési hely az egykori birodalomban.

Ha teheted, maradj minél hosszabb ideig, ugyanis este különös hangulat lesz úrrá a romvároson: megváltoznak a színek, elmennek a turistahadak és kevéssé szűrődik be a környék zaja. Az egykori város döbbenetes hatást képes kiváltani ilyenkor. Látszólag minden áll, az ásatások környékén csend és béke van. A Vezúv a mai napig mutat kisebb-nagyobb vulkáni aktivitást és fenyegető felkiáltójelként uralja a Nápolyi-öblöt. Vajon a következő nap is ilyen békés lesz?

Ha még többet akarsz megtudni az eltemetett városról, érdemes ezt a filmet megnézned:

A török tengerparti „mindent bele” szállodák tényleg sokat tudnak. Biztosan jártál te magad, vagy ismerősöd, vagy ismerősöd ismerőse valamelyik szuper ellátást biztosító szálláson. A legtöbb úgy van kialakítva, hogy a kedves turista ki se tegye a lábát, hiszen mindent megkap helyben és persze ott költi el a pénzét. Az ilyen nyaralásokról legtöbbünk gasztro élményekkel és pár kiló túlsúllyal tér haza.

Mikor először jártam az egyik ilyen hotelben, azzal büszkélkedtem, hogy ez biztosan nem éri meg nekik, hiszen harmincéves fiatalemberként annyit ettem-ittam, hogy azt hittem, kieszem őket a pénzükből. Még második nap is bírtam az iramot, próbáltam végig kóstolni a svédasztalos kínálatot – de itt már elbuktam. Harmadik napra pedig erősen lecsökkent a fogyasztási hajlandóságom, beállt a tartós kajakóma. És már nem is sajnáltam annyira a szállodát, hogy ráfizetéses lennék nekik.

De a sok étel, ital jó ürügy arra, hogy kimozdulj, akár elruccanj Antalya városába. A szállás előtt sorakozó taxisokkal lehet egyezkedni, méltányos a viteldíj, mert nagy a verseny közöttük. A kommunikációt én először kézzel-lábbal próbáltam, erre a taxisok azt hitték, hogy én a Marsról jöhettem, de biztosan nem Európából, mert nem beszélek semmilyen nyelven. Aztán kiderült, hogy a turistákkal foglalkozó törökök nyelvzsenik. Angol, német, spanyol? No problem. Magyar? Jöhet! Pár barátságos szó az anyanyelveden és máris megvan a szimpátia. A török taxis lazán alkudozik, nem élete nagy biznisze jön létre.

Antalya city mintegy fél órás útra van a hotelektől, a város mintapéldánya a szédületes török fejlődésnek. A hangulatos óvárost vagy inkább óvároskát mára hárommilliós lüktető metropolisz veszi körül. Ez utóbbi kevéssé izgalmas, de elismerésre méltó a jól átgondolt úthálózat, a modern lakótelepek és lakóparkok. Érzékelhető a gazdasági pezsgés, az európai életformát utánzó hangulat.

Kaleici, a történelmi városrész egészen más világ. Jellegzetes faerkélyes utcácskákban sétálhatsz, ha nem lennének a jellegzetes ottomán házikók, azt hihetnéd, hogy egy svájci kisváros macskaköves utcáját járod, annyira tiszta minden. Ősszel már viszonylag kevés a turista, ennek megfelelően viszont rámenősebbek a vendéglősök és árusok. Próbálnak még a szezon utáni napokban pár lírát keresni a télre.

A fortély mindig ugyanaz: kinézetünk alapján „belőnek” bennünket, hová valók lehetünk. Először némettel próbálkoznak, majd a francia és angol jön. A jobb hallásúak kapásból rájönnek, hogy magyarok vagyunk és úgy indítják a beszélgetést. A kötelező „Rubik kocka, Puskás, Szia magyar” után, kb. hatodik próbálkozásra te is el fogsz vérezni és bemész majd egyikükhöz meginni egy török kávét. A kávé sokkal jobb ízű, mint a szállodában, a kávézó pedig ódon, klasszikus török hangulatú lesz. A tipikus bútorzat és a csecse-becse berendezési tárgyak igazán jó hangulatot teremtenek ezeknek a kis éttermeknek, kávézóknak.

Az egyik ilyen helyen meg is akad a szemem az egyik falra akasztott lámpán és megkérdezem Jussufot, a gazdát, hogy eladná-e. Udvarias, de határozott elutasítást kapok, mert a berendezési tárgy még a nagyapjától való családi ereklye. Nem váltható pénzre, majd lemondóan veszi tudomásul, hogy mi bizony ebédre nem maradunk.

Javaslom, hogy próbáld ki az utcai árusok ételeit, a svédasztalos lakomák után majd jól esik a sokféle fűszeres finomság. Érdemes elsétálni a kikötőhöz, ahol jópofa bárkák mellett sétálhatsz, akár egy hajókázás is beleférhet a napba, az Égei-tenger nagyon hívogató. Tiszta a víz, kellemesen fúj a szél, mérsékeltek a hullámok.

Mi úgy döntünk, hogy elgyaloglunk a város archeológiai múzeumába. A kikötőtől vezető utat, Konyaalti sugárútnak hívják, látványos üzletek és szépen parkosított területek mellett sétálunk, majd egy idő után a fényűzés alább hagy, kissé unalmassá és kissé sivárrá válik a gyalogút.

A múzeumban kő, kő és kő, ahová csak nézel. De milyenek! Csodálatos részletgazdagsággal megmunkált antik szobrok ízlésesen elrendezve. A múzeum tárlata több kort ölel fel, ránk a legnagyobb benyomást az ottomán kincsek teszik. Frappáns, tömör, másfél óra alatt emészthető program. A program végeztével mi engedünk a lustaságnak és fáradtságnak, így taxival megyünk vissza a kikötőhöz, ahol forró teát szürcsölünk és azon sopánkodunk, hogy miért is az All Inclusive tengerparti szállodát foglaltuk le. Olyanba mehetünk bárhol a világon, de Antalya óvárosa sokkal több élményt nyújt. A városban lehet hagyományos bútorokkal és berendezési tárgyakkal felszerelt magánszállásokon, kis hotelekben is lakni, amivel számtalan élményt és látnivalót kapsz.

A görög szigetekre általában nyáron szeret menni az ember, esetleg májusban-szeptemberben, elő-, vagy utószezonban. Én április elején jártam ott, és életem egyik legélménydúsabb utazása volt.

Utazásaim során szeretek kirándulgatni, megismerni a helyet, az embereket. Erre neked is bőven lesz lehetőséged Krétán, ha nem a főszezonban utazol. Egyrészt nincsen még szezon, azaz kihagyod a tömeget, így bárhol zavartalanul bámészkodhatsz, másrészt mert a krétai emberek annyira kedvesek, hogy percek alatt közel kerülhetsz hozzájuk.

Ebben az időszakban a strandokon nincsenek nyomasztóan sokan, igaz, a víz egy kicsit hűvösebb az „egész nap ringatózom a habokban” hőfoknál. A nap viszont ragyogóan süt, egy szűk hét alatt lebarnulhatsz. Szóval a lényeg, ha a célod nem a tengerparti semmittevés, ez az időszak tökéletes a kirándulásra, a sziget felfedezésére.

Kréta nagy, és sok látnivalót rejt. Fővárosából, Heraklionból akár busszal is elérsz két páratlan látnivalót.

Kréta legjelentősebb kulturális emléke Knosszosz városa, amiről már mindenki hallott, és amelynek méltán van könyvtárnyi irodalma. A fővárostól mindössze 5 kilométerre lévő település Európa egyik legrégibb városa.

A knosszoszi királyi palota a bronzkor egyik legjelentősebb épületegyüttesét a mínoszi király i.e. 2000-ben építtette, majd egy földrengést követően i.e. 1700-ban a királyi dinasztia újjáépítette. Az újjáépítés nyomán a palota területe elérhette akár a 20000 négyzetmétert is, és rendkívül szövevényes, kanyargós lett. A többszintű palotát szellőztetést biztosító folyosók, vízvezetékek és csatornák szőtték át.

Számtalan monda kering róla, köztük a legismertebb a bikafejű, embertestű szörnyetegről, Minotauruszról szól. A labirintus létezésére máig nem találtak bizonyítékot a régészek, az azonban bizonyos, hogy Minotaurusz legendája továbbra is él.

A másik kirándulás, amit a figyelmedbe ajánlok, Minotaurusznál kevésbé ismert helyre vezet. Krétának nemcsak képzelt szörnyszülöttjei voltak, valóban létező zsenit is adott a világnak. A Herakliontól mintegy harminc kilométerre fekvő Fodele nevű faluban a 16. század közepén született a világ egyik legnagyobb festője, Domeniko Theokopolusz.

Élete nagy részében Spanyolországban élt és alkotott, és itt vált ismertté „El Greco” azaz „A Görög” néven. Pályája elején bizánci stílusú ikonképeket festett, majd Velencében és Rómában tanult ismert festőktől. 1577-ben az akkori spanyol fővárosba, Toledoba költözött, ahol elismert festővé vált. Egyedi, merész színvilága és sajátos, megnyújtott alakjai jellemzik képeit, melyek révén a 20. században az egész világon elismert művésszé vált.

El Greco szülőháza a faluhoz közeli lankás dombon áll, mellette kis templom található. A házhoz vezető út szőlő- és olajfaültetvényeken át vezet, míg néhány kertben citromfákat, és narancsfákat láthatsz. A ház maga egyszerű, kicsi, de bejárva a kicsiny szobácskákat olyan érzések kerítenek a hatalmukba, hogy szinte szólni sem bírsz a megilletődéstől. A falakon ugyan csak másolatban láthatod néhány festményét, mégis meghatározó élményben lesz részed.

A völgybe visszatérve a tiszta vízű patak partján álló óriásfák alatt pihenhetsz meg, vagy kézműves dísztárgyak között válogathatsz. A szépen kialakított faluközpont kedvelt kiránduló helye a fővárosiaknak is, gyakran „ugranak ki”, hogy az árnyas fák alatt ebédeljenek, és élvezzék a vidék idilli hangulatát.

Amikor Thaiföldet emlegetjük, a melegvizű strandokra, a finom thai ételekre, vagy a szexturizmusra gondolunk. Azonban ha eltávolodsz a turistáktól nyüzsgő tengerparttól, Thaiföld másik arcát is felfedezheted, amely olyan csodálatos, és sokszínű, mint a mesekönyvek illusztrációi.

Ha szereted a virágokat, akkor Chiang Mai a te helyed: a város környékén több orchidea kertészetben csodálhatod meg az Európában ismert és ismeretlen fajtáit ennek a virágnak. A thaiok azt állítják, hogy ők a legnagyobb orchideatermesztők széles e világon, és ha egyszer belépsz egy ilyen kertészetbe, nem marad kétséged az állítás igazáról! Elképesztő méretek és színek, némelyik virág akkorára is megnő, mint az arcom!

Chiang Mai látnivalóiról már írtam egy bejegyzést, ide kattintva találod >>

A felvonulás, vagyis inkább: A parádé

Észak-Thaiföld legnagyobb kulturális eseménye a februári virágkarnevál, ami a száraz évszak végét jelzi. Hasonlóan más, óriási tömegeket vonzó karneválhoz, erre is hónapokon át készülnek a résztvevők, hogy aztán teljes pompájukban mutathassák meg magukat a közönség előtt. A chiang mai-i karneválon azonban minden dekoráció élővirágból készül, főként az elképesztően sokféle orchideából.

A pompásan feldíszített autókon kecsesen hajladoznak a „Miss Chiang Mai” jelöltjei, a szebbnél-szebb thai lányok, a nap végén közülük választják meg a Virágkarnevál királynőjét. A felvonuláson a tartományban élő nemzeti, törzsi közösségei ünnepi népviseletbe öltözve adják elő autentikus táncaikat lelkes zenekaruk kíséretiben. Már kora délután kezdetét veszi a banzáj, és késő estig tart. Nem sietnek, megadják a módját, hiszen ez az év legnagyobb eseménye. Időről-időre megáll a menet, hogy a táncosok és a zenekarok produkcióját mindenki élvezhesse. A látvány fergeteges, a felvonulókat övező tömeg lelkesen ujjong, a látványtól szinte megrészegedve igyekszik minden pillanatot megörökíteni. Én sem tudtanm kivonni magam a hatás alól.

A gyönyörű lányok mosolyogva pózolnak veled, és még egy szál virágot is nyomnak a kezedbe. Ahogyan telnek az órák, a hangulat egyre emelkedettebb, mindenki nevet, táncol. Az amúgy fegyelmezett thaiok is felszabadultan ünnepelnek. Az egyik fúvószenekar egy thai darab interpretálásából hirtelen vált, és táncolva, mókázva előadja Glenn Miller In The Mood-ját.

Van folytatás másnap is

A felvonulással nem ér véget az ünnepségsorozat, másnap a város parkjában megkóstolhatod a helyi lacikonyha remekeit. Nekem itt a sticky rice volt a kedvencem, természetesen mangóval szervírozva!

A park szélén felsorakoztatják a kocsikat, ekkor győződtem meg, hogy tényleg igazi virágokkal rakták ki őket. Vásárolhatsz orchideát a számtalan kertészet sátraiban, azért csak csínján a vásárlással! A thai jogszabályok szigorúan büntetik a virágok kivitelét az országból. Az előző napi buli levezetésére leheveredsz a fűre, ahogyan ezt a helyiek teszik. Ha hűvösnek találnád, ne aggódj, ha nincs nálad pléd, pár bathért bérelhetsz egy fenék alá valót. Igazi paradicsomi hangulatban lesz részed!

Ősi buddhista templom a közelben

A karneváli forgatag után jól esik lehiggadni, kicsit pihenősebb napot beiktatni. Mi más lenne erre alkalmasabb, mint egy ősrégi templom az erdő közepén?

A Doi Suthep hegy közelében fekvő Wat Umong Suan Phutthatham, azaz „az alagutak temploma és a Buddha Dhama kert” egy 700 éves buddhista templom. Nekem kötelező program volt Chiang Mai legrégibb templomának meglátogatása, ami egyúttal Thaiföldön is a legöregebb templomok közé tartozik.

A templom díszítésén nyomot hagytak az évszázadok, ami erősíti időtlen szépségét. A Chiang Mai Egyetem főépületétől mindössze 1 kilométerre lévő templomhoz transzferbuszok indulnak, de ha nincs kedved buszozni, bérelhetsz autót, vagy tuk-tuk-ot. Meg fogsz lepődni, amikor a városi forgatagból hirtelen ebbe az idilli, nyugodt környezetbe kerülsz. A templom reggel 6-tól délután 5-ig van nyitva.

A templom-komplexum óriási, 15 hektáros területen helyezkedik el, és - Chiang Mai többszáz temploma között egyedülálló módon – az erdő közepén épült. 1297-ben építtette Mangrai, a Lang-Na dinasztia egyik királya. Az Alagút Templom a nevét – nem meglepő módon – a benne rejtőző alagútrendszerről kapta.

A templom bejáratát két ősi szobor őrzi, amelyek arra hivatottak, hogy megakadályozzák a gonosz erők behatolását. A hely az ősi labirintusairól és az azokban elhelyezett kis szentélyekről híres, ahol hihetetlenül gazdag ősi gyűjteményeket találsz. Ezek a buddhizmus történetéről, és Thaiföld buddhista fejlődéséről szólnak. Az alagutak és keresztalagutak labirintusa a szerzetesek barangolási helye. Az alagút bejárata a főterembe vezet, aminek kupolája még mindig az eredeti, 14. századi égetett téglákból áll. Az oltáron elhelyezett különböző formájú kis Buddha-szobrok előtt imádkoznak a hívők egészségért és jólétért.

A szentéj egyik épületében könyvtár-múzeumot találsz a buddhizmus filozófiájáról szóló ősi könyvekkel, valamint buddhista művészeti gyűjteménnyel. A kertben elszórt Buddha-szobrok között sétálhatsz, törött Buddha-szobrok mezőjének is nevezik.

Igazi feltöltődés, hogy a templom hatalmas, árnyékos kertjében hallgatod a szerzetesek énekét, vagy a kis tó partján üldögélve meditálsz, a kacsákat, teknősöket eteted. A templom békés légköre megnyugtat, távol kerülsz a gondoktól, a problémák eltörpülnek, legalább erre a néhány órára. Ugye mennyire vágyunk erre mindahányan?

Bátran mehetsz egyedül is, én is úgy voltam. Szeretettel és nyugodt derűvel fogadnak majd!