Kairóból érdemes elindulni kirándulni, ha már megnézted a város főbb látnivalóit. A leghatékonyabb módja a kirándulásnak, ha felfogadsz egy taxit egész, vagy fél napra. Alkudj meg előre, ahogy arról írtam a Tevevásár cikkemben. De tanulva az ott leírtakból, inkább beszéld át többször is a sofőrrel, hová akarsz menni. Egy napra beiktattam egy kis történelmet és a legnagyobb oázist.

Dzsószer fáraó lépcsős piramisa

Üde élmény volt kiszállni a taxiból a romkerthez érve. Kairónak nagyon rossz a levegője. Poros, füstös. Gyakori a szél, ami nem csak a városi port kavarja fel, hanem jócskán szállít homokot a Szaharából is. Katalizátor és kipufugógáz csökkentés? Egyiptomban ezek még nem nyertek teret. Nagyon sok az igen rossz állapotban lévő autó, azok ontják magukból a szörnyűséget. Szabályosan csípheti a szemedet és az orrodat a levegő. Ehhez képest jobb a helyzet kifelé haladva.

A piramisegyüttes a Nílustól légvonalban kb 5km-re van és itt már elfelejtheted a  folyóvölgy csupa zöld színeit. Ez már a sivatag. A romvárosban nem kell sokáig keresgélned a lépcsős piramist, hiszen már érkezés előtt feltűnik az autóból. Szándékosan magaslatra építették, hogy messziről hirdesse a fáraó dicsőségét.

Közel öt ezer éves építményről beszélünk, korának kiemelkedő méretű alkotása volt. Csak ámultam a méreteket látva. Az „égbe vezető lépcsőnek” titulált monstrumot erősen lecsiszolta a szél, nap és a ritka eső. A monumentális méretekről (110X120 méter alap, ami 62 méter magasra tör) elmondhatnánk, hogy csak a jéghegy csúcsa. De ugye a sivatagban ez gyenge vicc…

A lényeg, hogy a lényeg a föld alatt van. Több kilométer hosszú labirintus rendszerben lehet sétálni. A sírrablók persze itt is elvégezték a munkájukat, szinte semmi nem maradt fenn abból, amit a föld mélye rejtett. Pontosabban falfeliratok és dekorációk részben láthatók, ezeket nem lehetett elhurcolni és különben sem képeztek értéket . A föld alatti kóborolásban az is jó, hogy hűvösebb a levegő, mint fent a napon.

A bejárat környékén árusok lődörögnek és agresszívan ajánlgatják portékájukat. Az egyik bizalmaskodva előhúzott a ruhája alól egy öklömnyi macska szobrot. Rejtélyesen mondta, hogy 5 éve közvetlenül a piramisban találta. Jelentősen rontotta eladói pozícióját, hogy száz méterrel arrébb kb. hatvan ugyanolyan “eredeti” szobrocska várt vevőjére egy faasztalon, kifényesített változatban. Az ilyen trükköknek ne dőlj be! A kijáratánál tevegazdák ajánljgatják, hogy pattanj fel a jószágra. Alkudj mindig előre, próbálkozz a felével-harmadával annak, mint amennyit elsőre kérnek.

Sivatagi út

Nézőpont kérdése, hogy mit látsz és mit nem látsz az odavezető úton. Én többször is kértem a taxist, hogy álljon meg, mert fényképezni szeretnék. A kairói zajos forgataghoz képest először is óriási megkönnyebbülés, hogy csend van. Ritka az autóforgalom Fajjúmba menet. A sivatag nekem gyönyörű volt. Itt ugyan nem az utifilmekből látható szép sárga homokdűnék sorakoznak, inkább szürkének mondanám. Azon belül a kőzet fehéres és barnás is és igen változatos. A sok kőről utánaolvasással kiderül, hogy egykor sziklák, sőt hegyek voltak, de törpe sziklákként vagy kövekként végezték. Amerre a szem ellát, minimális a növényzet, de érdekes módon látni madarakat. Vélhetően az oázishoz mennek azok is. Az aszfaltút meglepően jó állapotban van, így hamar oda lehet érni.

Fő a biztonság, de nem úgy mint gondolnád

Az oázis bejáratánál katonai ellenőrzőpont fogadott bennünket. A sorompónál csak kérdések megválaszolása után lehetett tovább menni. A párbeszédet lefolytatta helyettünk a taxisofőr, így gond nélkül mehettünk tovább. Ahogy beléptünk a zárt területre, nyomunkba szegődött egy katonai teherautó. Élmény volt megpillantani az első vízfelületet, rögtön meg is álltunk fényképezni. A teherautó is megállt és leugrált a platóról öt géppisztolyos katona. Kényelmetlen helyzet volt, nem is volt kedvünk időzni, mentünk tovább. A legközelebbi stopnál ugyanez történt. Nem jöttek be ugyan velünk a vendéglőbe, türelmesen megvárták, amíg végzünk. Mi a taxiba szálltunk be, ők meg felpattantak a platóra és követtek bennünket. Követtek és követtek, bárhová is mentünk. De nem látótávolságból, hanem direktbe. A sóhaj akkor szakadt ki belőlünk, amikor a taxis elmagyarázta, hogy kitüntetett vendégként csak a biztonságunkra vigyáznak a katonák. Hát, ezt mondhatták volna korábban is!

Fajjúm-oázis

Maga az oázis nem olyan, mint amit giccses kalandfilmekben láthatsz. Először is nagy, illetve óriási. Másodszor az emberben felmerül a kérdés, hogy hogy a fenébe lehet a sivatag közepén magyar vármegyényi zöld terület.  A titok abban rejlik, hogy az oázis mélyedésben fekszik és komoly csatornarendszer működtetésével elérik, hogy a Nílus vizét ide is eljuttassák. Van „főváros” is, azt is Fajjúmnak hívják, kb 400 ezren lakják. Van ott minden, ami a komfortos városi életfomához kell. Sétálhatsz szép parkokban, ehetsz príma vendéglőkben. Láthatsz vízesést is, na jó, nem Niagara méretűt. Nagyon helyesek a játszóterek is. A lakosság nagy része persze nem városi életformát folytat. A földművesek szerény falvakban élnek és földeken gazdálkodnak.

A vízbőség miatt még azt is megteheted, hogy csónakázz a helyi tavon. Mi meg is tettük. A bennünket kísérő katonák a partról szemlélődtek és gondolom, szívesen velünk tartottak volna a vízre is, ha parancsba kapják!