Mexikó csodálatos álomként jelenhet meg a szemed előtt, a karibi partok hófehér homokjával, a pálmafák hívogatásával. És ez igencsak jó program, bár, ha már rászánod magad egy ilyen hosszú útra, akkor érdemes az ország nem kevés kulturális látnivalójába is belekóstolnod.

A Yukatan-félsziget magyarországnyi terület és legalább annyi látnivalót tartogat, mint hazánk. Elsőre biztosan Cancún jut eszedbe róla. Az üdülőhely kétségkívül óriási tömegeket vonz az egész világról, méltán híres a fehér homokos strandjairól, meleg és kék vizéről és szórakozási lehetőségeiről.

A félszigeten túl rengeteg látnivaló vár rád, mivel én kevéssé kedvelem a buszos kirándulásokat, ezért autót béreltem és úgy jártam be két hét alatt a főbb látnivalókat. „Kimerészkedtem” a félszigetről és bevetettem magam az ország belsejébe. Az úthálózat jó, nincsenek nagy városok az országnak abban a szegletében, a biztonság teljesen rendben van, kivéve a zapatistákat, de erről később írok.

Palenque

Történelemtanár nővérem megkérdezte tőlem miután hazatértem, hogy láttam-e A piramist. Még ő is, aki „szakmabeli” csak annyit tudott róla, hogy van Mexikóban valami piramis. (Bezzeg az egyiptomiakból ismer jó néhányat.) Elképedve hallgatta beszámolómat, hogy csupán a Yukatán-félszigeten több tucatnyi is akad. Ezek közül a Palenque nevű városka határában lévő az egyik legszebb, noha nem annyira ismert. Ennek az az oka, hogy távol esik a turisták fő csapásirányától. A Csendes-óceán és a Mexikói-öböl között félúton találod ezt a csodás építményt, de ha látni szeretnéd, azért meg kell küzdened.

Elképesztő természeti látnivalókra számíthatsz ezen a tájon: zöld dzsungel, amerre a szem ellát. El is bújtak a piramisok az erdőségekben, olyannyira, hogy valószínűleg még most is akad feltáratlan épület.

Palenquét is csupán a XVIII. században fedezték fel, miután több száz évig elhagyatottan állt és belepte az őserdő. Több teória is van arra, miért vált lakatlanná Palenque, ahogyan a többi maja kiskirályság is.

Nyomós érvek szólnak amellett, hogy a túlnépesedés és a termőterület kiélése háborúkhoz, éhínséghez és elvándorláshoz vezetett. Az őserdő minden esetre remekül konzerválta a központi épületeket. A XX. század építészei és archeológusai pedig prímán helyrehozták és tették az egyik legszebb műemlékké. Nem véletlen, hogy felkerült az UNESCO Világörökség Helyszínei közé. A templomépületek egy részére fel is tudsz menni és csodás őserdei panorámában gyönyörködhetsz. De vigyázz, mert a lépcsők nagyon meredekek, felfelé és lefelé is csak óvatosan!

Nem csak szakrális épületek maradtak meg, láthatod majd az egykori labdajátékok (ma focipályának mondanánk) helyét is. Hogy valóban igaz-e, hogy szó szerint vérre ment a küzdelem, azt nem tudjuk. Azt sem, hogy a feláldozott játékos tényleg megtiszteltetésnek vette-e, hogy életével kiváltja az istenek jóindulatát és kedvező időjárást tud kieszközölni.

Úton dél felé, tele vizes élményekkel

Palenquéből két irányban lehet eljutni a San Cristóbal de las Casas nevű csodálatos városkába. Naná, hogy mi a kacsakringósabb és romantikusabbnak ígérkezőt választottuk. Így adódott, hogy útba esett sok-sok látnivaló. A Cascada-Misol-Ha vízesés csupán pár száz méterre van a főúttól, jól is esik egy kis erdei séta. A vízesés szinte füstölt, ahogy a magasból zuhanó víz szétporlott a kis tavon.

Be tudsz bújni a vízoszlop alá, ami nem csak jó fotótéma, de élmény is. Ugyan kit zavar, hogy a langyos víztől kicsit átnedvesedsz?! Mi fürdésre nem ezt a helyet választottuk, hanem a Cascadas de Agua Azult, ami szerintem sokkal ütősebb látvány.

Ott több lépcsőben csökken a folyó szintje és igen bővizű. Ennek ellenére nem veszélyes megmártózni benne, akadnak nyugodtabb szakaszok is. Mókás volt, hogy a fürdésre alkalmas helyeken a helyi lakosok nadrágban és pólóban pancsoltak. Nem volt kivétel, még a gyerekek sem használtak fürdőruhát. Hozzájuk képest hiányos öltözékünkkel (értsd fürdőruha) nem igen törődtek.

A vízesést tápláló folyón függőhíd vezet át és ha van kedved hozzá, kisebb helyi túrát is tehetsz a környéken jól kitaposott ösvényen.

Zapatisták

A gondtalan pancsolás után kezdődött az igazi kaland. Jól időzítve mentünk tovább, hogy sötétedés előtt még odaérjünk az esti szálláshelyünkre. Illetve csak mentünk volna tovább, szó szerint utunkat állták. A terület, ahol áthaladtunk volna, állam az államban. Hiába Mexikó, megszállva tartja egy mozgalom. A zapatisták még 30 évvel ezelőtt robbantották ki felkelésüket. Balodali eszmék mentén a kisemberek mozgalma lett, akik elérték, hogy önkényes autonómiát alakíthassanak ki a központi kormány által ellenőrizhetetlen területeken. Ideológiát és politikát félretéve nekünk mindez azzal a következménnyel járt, hogy blokkolták az utat. A helyiek elmondása szerint ez amolyan erőfitogtatás, amire vevő a kormányzat. A katonaság pár teherautóval rendszeresen kivonul a területre, amikor a két fél farkasszemet néznek egymással. Mi, akik először láttuk a szembenállást, azt hihettük, hogy mindjárt dörögnek a fegyverek. A falusiak megnyugtattak, hogy csak kakaskodás az egész. A színjáték eltart kb. fél óráig, utána megszűnik az útzár. Úgy is lett. Kivártuk, amíg eloszlik a „műfeszültség” és folytattuk utunkat. Azt nem mondhatom, hogy jó érzés volt áthaladni a zapatisták által ellenőrzött területen, de nem történt semmi kényelmetlenség. Ha arra jársz és döntened kell, melyik úton haladj Délre, érdemes előzetesen tájékozódni a helyi hírekről zapatista ügyben.

San Crsitóbal de las Casas városa önmagában megér egy történetet. Nem csak a város neve hosszú, hanem a látnivalók listája is. Erről legközelebb…